A tavalyi Tension folytatásaként is felfogható, de önállóan is működő új album immár a tizenhetedik Kylie-sorlemez. A Tension II. a számos temetés után is feltámadó, folyton megújuló, sok-sok leágazásában létező diszkó, az érzékiséget és a test ritmikus mozgását középpontba állító vokális tánczene örökérvényűségét ünnepli. Ehhez pedig többnyire jól sikerült, és csak kis mértékben generikus szerzemények szolgálnak eleven illusztrációként. A felütésnek szánt Lights Camera Action elektropop/elektrohouse stíluselemei és Kylie kissé hűvös hanghordozása csak kevéssé teszik sarkossá a megszólalást, de a Taboo-val már visszatalálunk a lépkedő basszusoknak, a vonós hangmintáknak és flörtölő vokáloknak abba a mesevilágába, ahonnan a legszívesebben nem is szabadulna az ember. A Kiss Bang Bangtől a Diamondson át a Dance to the Musicig szabályos diszkó-house stílusgyakorlatot hallunk, amely egy pillanatra sem próbálja meg kizökkenteni vagy felkavarni a befogadót, legalábbis, ha eltekintünk a néha túlzásba vitt énekhang-manipulációtól. S amikor fülünk már megszokná Kylie amúgy megunhatatlan hangját és szolid önismétléseit, jönnek a kollaborációk, amelyek között néhány frissebb hatású szerzemény is akad. The Blessed Madonna némileg elevenebb ütemeket rak az Edge of Saturday Night alá, Bebe Rexhával és Tove Lóval remek, szexi triót alkotnak (My Oh My), a Sia lemezéről már ismerős Dance Alone pedig tökéletesen ötvözi a két előadó erényeit.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
