A 2009-ben Londonban alapított kvartettnek valóban ez a küldetése. Bár énekesük nincs, zenéjük mégsem nevezhető instrumentálisnak, ugyanis szerzeményeikben rádiófelvételekből és különböző hangarchívumokból mintáznak részleteket, és ezek segítségével dolgoznak fel történelmi témákat. A zenéjükben a posztrockot, az elektronikus zenét és az indie-t ötvöző együttes készített már lemezt az űrversenyről vagy például a brit bányászok életéről.
A PSB mostani, ötödik anyaga is konceptalbum, ezúttal az úttörő női pilóta, Amelia Earhart története áll a fókuszban, aki Charles Lindbergh után másodikként repülte át egyedül az Atlanti-óceánt 1932-ben, öt évvel később pedig a Csendes-óceán felett tűnt el navigátorával együtt. Mivel nem állt rendelkezésre annyi archív felvétel, mint korábban, a PSB egy színésszel olvastatta fel Earhart írásait, de ez az egyetlen változás az eddigi lemezekhez képest. Az előző anyagon elvétve már szerepeltek vendégénekesek is, és most is van pár hagyományosabb dal, amelyek ezúttal kissé leesnek az albumról. Különösen a Gurr énekesnőjével készült The Fun of It hangzik érdektelennek, de hagyományosabb hangulataiban szerencsére nem okoz csalódást az együttes. A PSB a repülés diadalát és tragikumát is nagyon jól csomagolja pár perces miniszimfóniákba, úgyhogy a The Last Flight, ha nem is új csúcspont a diszkográfiában, azért érdemes tenni vele egy próbát.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
