2018-ig a hágai konzervatórium zeneszerzéstanára volt, játékos, kísérletező alkatú, nonkonform muzsikus, akinek a művészetében többféle irányzat keveredik.
Ez az izgalmas sokféleség az egyik legfőbb jellemvonása egyik legutóbbi műve, a Nora Fischer (Fischer Iván lánya) számára írt, 2019-ben a BBC Proms egyik hangversenyén bemutatott The Only One sorozatnak. Az angol nyelvű dalciklus alapja, Delphine Lecomte flamand költőnő groteszk-ironikus-önelemző lírája nagyon illik Nora Fischer új utakat kereső személyiségéhez, de persze magához Andriessenhez is. A műben ott van Reich és Glass repetitív stílusának hatása, Sztravinszkij-emlékek is felködlenek, és az allúziókat kedvelő posztmodern sem hagyta érintetlenül a ciklust, amely könnyűzenét éppúgy megszólaltat, mint a középkori Dies Irae-dallamot. Persze Andriessen a „hagyományos”, tizenkét fokú kortárs zene nyelvéből is sokat hasznosít ebben a megnyerően színes stíluselegyben.
A hangjával virtuózan bánó Nora Fischer parádés szuggesztivitással énekel, s még arra is futja neki, hogy hanglemezen a színpadi produkció illúzióját keltse. A zeneszerzőként is számon tartott Esa-Pekka Salonen keze alatt a Los Angeles-i Filharmonikusok együttese teljes professzionizmusát mozgósítva vetít változatos hangzó tájat a vokális szólam kalandjai mögé.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
