A szerző komolyan veszi óvodás- és kisiskoláskorú olvasóit, de a tapasztalt versfogyasztókat is, ennek megfelelően a könnyed és szórakoztató szójátékok mellett („Verpelét, Verpelét / nem látott még vérpelét.”) a klasszikus formákkal való kísérletezésnek is helye van. A legszebb példa erre a Diószonett, amelyben a fára mászással megváltozó perspektívákkal, valamint az olykor kinyíló, máskor magába zárkózó világgal való első találkozás ambivalens élményére a rímszerkezet is reflektál: „a kimondhatóból kimondhatatlan, / az ordibálás is lecsendesül, / a levelek helyén varázslat ül, / nem maradsz többé burok-magadban.”
A versek a mindennapok valóságában kutatják a csodákat. Az igazi óriások az utcaseprők és a darukezelők, és a gyerek szemével még a szürke nagyváros is meseszerűnek tűnik. A versek nehezebb témákról, például a magányról és az elmúlásról is mernek beszélni, ráadásul néhány istenes vers és egy zsoltárparafrázis is szervesen beépül a kötetbe. A túlstimuláló hétköznapokban valódi figyelemgyakorlatok ezek a szövegek. A versekkel szervesen összekapcsolódó, gyakran a formához igazodó illusztrációk szintén a lassú, értő befogadásra nevelnek: a rikító színek helyett a pasztellárnyalatok dominálnak, és szinte minden oldalon érdemes elidőzni a megannyi apró részletet bogarászva.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
