Visszhang: lemez

Ravel: The Complete Works with Piano / François-Xavier Poizat

Visszhang

Stravinsky nevezte a legprecízebb svájci órásmesternek, de Maurice Ravel rajongói tudják, hogy ennél többről van szó.

Az ő zenéjét sem nevezhetjük egyszerűen impresszionistának, mint Debussyét sem, meg hát ott vannak még a neoklasszicista és a folklorista darabok is.

A zongoraműveit sokan sokféleképpen eljátszották már – belőlük derül ki igazán, hogy homályos maszatolásnak helye nincsen, itt haydni–mozarti kristályosságra van szükség. A 35 éves francia pianista, François-Xavier Poizat idei összkiadás-kiadványa mégis olyan, mintha az összes Ravel-játékost egybegyúrták volna: interpretációja erényei között van Walter Gieseking költőisége, Arturo Benedetti Michelangeli vagy Robert Casadesus klasszikus vonalvezetése, Ránki Dezső finom eleganciája. Ilyesmit nem lehet elérni máshogy, csak ha a játékos tanul az elődeitől. A Miroirs-ciklus hullámzó frázisai, a Gaspard de la nuit fülledt borzongása, a Couperin sírja ritmikus toccatája ráadásul arról árulkodik, hogy Poizat érti és érzi ezt a muzsikát, amely a kor költészetéből, festészetéből és történelmi érzületéből legalább annyit merít, mint zenei hagyományaiból. Kevesen játsszák ilyen ihletetten a G-dúr zongoraverseny lassú tételét – az egyik legszebb francia zenét, amelyet valaha írtak. Mindezt tetézi, hogy a hegedűre és zongorára írt Tzigane és kései Madagaszkári dalok is szerepelnek a hatlemezes gyűjteményben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.