Visszhang: koncert

Sun Kil Moon & Amoeba

Visszhang

A Sun Kil Moon művésznéven ismert Mark Kozelek 2022-es magyarországi látogatásakor haverkodott össze Molnár Bencze billentyűssel.

Ez odáig ment, hogy az amerikai énekes-dalszerző elkészített egy közös albumot Molnár Amoeba nevű zenekarával. Az együttműködésből lemezbemutató koncert is lett, ráadásul Kozelek itt marad néhány napig, ugyanis újabb közös anyag készül. A Magyar Zene Házában tartott esemény első részében Kozelek és Molnár volt a színpadon, utóbbi Fender Rhodes pianínón, illetve zongorán kísérte az eleinte még kevésbé vicces kedvében lévő énekest. Később aztán a mostanában WeAreGloria néven tevékenykedő Dányi Krisztina is csatlakozott hozzájuk, majd az Amoeba többi tagja is hangszert ragadott. A koncert előrehaladtával Kozelek egyre felszabadultabb lett, néha hosszasan anekdotázott a dalok között, a zenészeket pedig olyan elánnal dicsérte, ami Lakat T. Károlynak is becsületére vált volna. Az 57 éves énekes ekkor már szinte bármiből poént csinált – legyen szó a pocakjáról, a Gyilkos túra című film gyerekkori megtekintéséről, vagy arról, hogy a magyarok megünneplik a névnapjukat. Kozelek egyik legnagyobb erőssége, hogy nagyszerűen improvizál, és épít bele friss témákat a néha spoken wordös, néha rendesen elénekelt dalaiba. A nem sokkal fél 8 után kezdődő koncert 11-kor ért véget, ami már Bruce Springsteen magasságait ostromolja; a néha a közönségből éneklő és a nézőket a ráadások kiválasztásába is bevonó Kozelek láthatóan hajnalig is a színpadon maradt volna.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."