Másfél évtizeddel korábban Bartók Béla a Csalán utcában dolgozott „érettkori” hegedűversenyén, amelyet aztán a világháború előtt pár hónappal Székely Zoltán mutatott be Amszterdamban.
Ez a két versenymű szerepel Roman Simovic, a London Symphony Orchestra hangversenymesterének nagyszerű és élethű hangzású lemezén. A szólista szépen domborítja a Rózsa-concerto zavarba ejtő technikai igényét, mutatós virtuozitását, magával ragadó sodrását, de az elmélyült, idillt és zaklatottságot váltogató lassú tételben is meggyőző. A zárótételre Bartókon túl Sosztakovics volt nagy hatással, a zenekart vezénylő Sir Simon Rattle bátor interpretációja nem is retten vissza attól, hogy hangsúlyozza a rokonságot.
A Bartók-versenyművet már Kevin John Edusei vezényli. Természetesen sokkal gyakrabban találkozunk ezzel a hegedűversennyel, mégis tanulságos élmény Rózsáéval együtt hallani. Hiszen Bartókot joggal helyezzük egy polccal magasabbra. Simovic mély alázattal veti magát alá a műnek, és kitárulkozóbb szólistakollégáival szemben bensőségesebb értelmezését adja ennek a sokrétegű, szélsőséges volumenben mozgó zenének. Játszi könnyedséggel szólnak a kettős- és hármasfogások, magabiztosan követik egymást a gyors karakter- és hangnemváltások. Szinte olyan, mintha meg sem kellene szenvednie értük. Hát illene ezért bírálni?
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
