A friss (online is olvasható) szám (a járvány miatt támadt érdeklődésre is alapozva) az újkori Magyarországon többször is visszatérő pestis-, feketehimlő-, kolerajárványok, illetve a múlt század eleji spanyolnátha-pandémia tanulságait vizsgálja, a velük szembeni intézményes védekezés állomásait (vagy éppen annak kudarcait) járja körül. Az egyik legizgalmasabb írásban a szerző (Fazekas Csaba) az 1848–1849-es szabadságharc idején két hullámban is pusztító kolerajárvány következményeivel vet számot. Bár nem ez volt a kiváltó oka, de kétségtelen, hogy a második, gyilkosabb hullám (1849 nyara) kialakulásához hozzájárult az orosz intervenciós hadsereg is. Az akkori magyar kormányzat és az egészségügyi szakhatóság a kor lehetőségeihez képest professzionálisan kezelte a járványt, ami komoly teljesítmény, pláne ahhoz képest, hogy a korabeli (a tudományosság mai normáitól igencsak távol álló) orvostudomány képviselői gondosan elvetették a felvetődő logikus magyarázatokat, viszont tanácsaik szerint a lakosságnak tartózkodnia kellett volna a megfázástól és a fontos kockázati faktorok közé az „álmatlanságot és paráznaságot” is besorolták.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
