Még nem zuhogott, inkább csak csepergett, de az előző égszakadás hagyta tócsákban azért szépen sokasodtak a karikák. Sztupa felhajtotta viharkabátján a gallért, Troché szorosabbra húzta orkánján az övet. Ők aztán nem fognak ronggyá ázni, a viharkabát mindent kibír, nézd most is a csöppöket a fakó sárga anyagon, ahogy megjelennek sorban, mind kiad egy kis alakzatot, hogy aztán mellé érkezvén rögtön összemosódjon vele a társa, s végül egy nagyobb felületet sötétre, már-már sötétzölden feketére fessenek, egyelőre csak a tarkó alatti hátrészt a vállak között. Troché Bécsből hozatta az orkánját, annak meg sem kottyan pár csepp eső, nem beszélve a csinosságáról. Megnézik benne az embert az utcán, a barnában már nem annyira, de a sötétkékben még sokan. Hamarosan persze ki fog menni a divatból, s akkor érdemes lesz anorákra váltani. A viharkabát kétségkívül örök darab, bár Sztupa benne kicsit olyan Matula bácsis, a fiatal Matula bácsi, ha feljön Pestre. Tényleg, van olyan, hogy fiatal bácsi, állította meg gondolatainak futamát Troché, majdnem a járásában is megtorpant, de végül csak vállat vonyított, a fiatal Matula, bácsi nélkül, az ereje teljében kicsattanó, minden ösztövérsége dacára is robusznyinak ható Matula lépdel mellettem, s ennek megnyugtatónak kéne lennie. Na jó, valamennyire az, biztos ezen is túlleszünk, bár lesz némi hőzöngés, mindig van hőzöngés.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
