Persze erre utaló jelek mindig is voltak, Csukás István, Lázár Ervin és még egy-két jeles szerző művei tartalmaztak már abszurd jegyeket évtizedekkel ezelőtt is, de ahhoz, hogy az igazán kicsiket is megszólító történetek (és a hozzájuk kapcsolódó vizuális világ) alaptónusa az abszurditás legyen, ahhoz Dániel András kellett, meg az ő kuflijai. Tóth Gyula Gábor könyve is ebbe a vonulatba áll be, ahogy ezt már a cím is sugallja. Az alig negyvenoldalas könyv tizennyolc szösszenetnyi történetet tartalmaz, úgynevezett ráadásmeséket, amelyeket a szülő lefekvés után akkor mesél el, amikor a hosszabb mese végére ért, de a kicsik követelik a folytatást.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
