Koncert

Sarah McKenzie

Sarah McKenzie kvartettjének koncertjére érkezve a Bálna mélygarázsából feljövő, még mindig fiatal yuppie-k arról beszéltek, hogy az énekesnő olyan, mint Diana Krall. Tényleg, szőke, vonzó, zongorán kíséri önmagát és imádja a szvinget. De McKenzie legalább ugyanannyira zenekarvezető, mint szólista, kedvesebb és nyitottabb alkata határozza meg a produkció felépítését. Meg is tudja szólítani a közönséget: pesti debütálásán is minden korosztály képviseltette magát. Miközben nem akar kilépni a mainstream jazznek nevezett, az örökzöldek előadására épülő stílus régóta adott keretei közül, jelentősebb dalszerzőként, mint nevesebb és idősebb pályatársa. Az olyan gyöngyszemek, mint a That’s it, I Quit, vagy a Quoi, Quoi, Quoi című bossa túllépnek a naiva szerepkörén, huncutságot és öniróniát is mutatnak, bluesban pedig szuperdögös. Saját hangszerelései ugyancsak kialakult felfogás lenyomatai, hazájában már big banddel is dolgozhatott. Legutóbbi, We Could Be Lovers című, immár harmadik lemezének saját és standard számai a műfaji határokon belüli összes lehetőséget kiaknázzák. Kerek rögtönzései tetszetősek, a társaknak is bőven elég alkalmat adnak, hogy megmutassák tudásukat, és ki-kiléphessenek a szólista mögül. Éneklése és zongorázása egy érem két oldala. Bár nem túl széles az orgánuma, gitáros duóban, lecsukott zongorafedéllel elbűvölően bánik a hangjával. Zenekarából a brit Jo Caleb, egy Pizzarelli-felfogású virtuóz gitáros a legfontosabb.

A 27 éves ausztrál énekesnő a híres bostoni Berklee elvégzése után most Párizsban él. A tavalyi lemezbemutató turné még tulajdonképpen nem is ért véget, hiszen egy kis klub pódiumán vagy szabadtéri fesztiválok színpadán egyaránt képes érvényesülni. De a Bálnát én még mindig nem tudtam megkedvelni ilyen koncertek helyszíneként, a hangulat elillan a nagy térben, a technikai stáb jó munkája ellenére.

BTF, Bálna, április 21.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.