Koncert

Sarah McKenzie

  • Zipernovszky Kornél
  • 2016.06.05 12:05

Welcome Drink

Sarah McKenzie kvartettjének koncertjére érkezve a Bálna mélygarázsából feljövő, még mindig fiatal yuppie-k arról beszéltek, hogy az énekesnő olyan, mint Diana Krall. Tényleg, szőke, vonzó, zongorán kíséri önmagát és imádja a szvinget. De McKenzie legalább ugyanannyira zenekarvezető, mint szólista, kedvesebb és nyitottabb alkata határozza meg a produkció felépítését. Meg is tudja szólítani a közönséget: pesti debütálásán is minden korosztály képviseltette magát. Miközben nem akar kilépni a mainstream jazznek nevezett, az örökzöldek előadására épülő stílus régóta adott keretei közül, jelentősebb dalszerzőként, mint nevesebb és idősebb pályatársa. Az olyan gyöngyszemek, mint a That’s it, I Quit, vagy a Quoi, Quoi, Quoi című bossa túllépnek a naiva szerepkörén, huncutságot és öniróniát is mutatnak, bluesban pedig szuperdögös. Saját hangszerelései ugyancsak kialakult felfogás lenyomatai, hazájában már big banddel is dolgozhatott. Legutóbbi, We Could Be Lovers című, immár harmadik lemezének saját és standard számai a műfaji határokon belüli összes lehetőséget kiaknázzák. Kerek rögtönzései tetszetősek, a társaknak is bőven elég alkalmat adnak, hogy megmutassák tudásukat, és ki-kiléphessenek a szólista mögül. Éneklése és zongorázása egy érem két oldala. Bár nem túl széles az orgánuma, gitáros duóban, lecsukott zongorafedéllel elbűvölően bánik a hangjával. Zenekarából a brit Jo Caleb, egy Pizzarelli-felfogású virtuóz gitáros a legfontosabb.

A 27 éves ausztrál énekesnő a híres bostoni Berklee elvégzése után most Párizsban él. A tavalyi lemezbemutató turné még tulajdonképpen nem is ért véget, hiszen egy kis klub pódiumán vagy szabadtéri fesztiválok színpadán egyaránt képes érvényesülni. De a Bálnát én még mindig nem tudtam megkedvelni ilyen koncertek helyszíneként, a hangulat elillan a nagy térben, a technikai stáb jó munkája ellenére.

BTF, Bálna, április 21.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.