Lemez

A jövő csak emlék

Dua Lipa: Future Nostalgia

  • - minek -
  • 2020. május 9.

Zene

Korunk egyik legígéretesebb popdívája meglepő módon a Balkán mélyéről származik.

Ez persze ebben a formában nem teljesen igaz, Dua Lipa ugyanis londoni lány, ott született egy negyedszázada, koszovói albán menekültek gyerme­ke­ként, akik később hazavitték magukkal kiskamaszként Pristinába. Talán igazuk van azoknak, akik szerint épp ott, az isten háta mögött lehetett olyan ártatlanul, egyben nagyon is reflektáltan befogadni és feldolgozni az idővel saját pályáját is formáló popzenei örökséget, aminek első jeleként Dua feldolgozásokat tett ki a YouTube-ra, kedvencei, Nelly Furtado és Pink dalaival. Azonban igen gyorsan, már 15 évesen visszatért Londonba, és mivel a tehetsége ambícióval és akarattal társult – ráadásul rendre megtalálta azokat, akik valóban segíteni tudták karrierjét –, hamarosan kezdetét vette egy párját ritkító, üstökö­s­szerű felfutás. A publikum leginkább a mérgező párkapcsolatokról szóló New Rules című száma (és annak klipje) kapcsán figyelt fel az egzotikus kisugárzású énekesnőre, aki 2017-ben adta ki első, már figyelemreméltó albumát (Dua Lipa), jórészt saját dalaival, majd hamarosan az egyik legkeresettebb vendégelőadóvá vált: a Calvin Harrisszel rögzített One Kiss vagy a Silk City duóval kiadott Electricity egyaránt mega­sláger lett, sikereivel pedig számos más pályatársa mellett az utóbbi években a pop­iparban is sűrűn feltűnő, szintén albán származású kollégáit is bőven lekörözte.

A hivatalosan csak most megjelent második albuma, a Future Nostalgia koraszülöttként jött a világra, mivel a zeneanyag hamarabb kiszivárgott a világhálóra, bár Lipa a BBC-nek nyilatkozva azzal bocsátotta útjára, hogy ezekben az időkben más sem hiányzik az embereknek, mint egy kis öröm. Saját bevallása szerint is a példaképei – Madonna, Blondie, Moloko, Gwen Stefani, Outkast – által inspirált, maximálisan táncolható, szellemes, látszólag léha, mégis alapos és továbbgondolható zeneanyagot készített, ahol minden szám máshogy ránt be a ritmusok hipnotikus világába. A Future Nostalgia cím tökéletesen találó, talán meg is magyarázza, hogy mitől lesz oly ragályosan addiktív a lemez. Az íve a new wave-től a nyolcvanas évek díva-diszkóján és szintipopján át a kilencvenes évek elektropopjáig terjed – a jövőbe néző kilátással. A Physicalban Olivia Newton-Johnt idézi, a Break My Heartban egy INXS-idézet viszi a hátán a dalt, a Levitatingben pedig az ellenállhatatlan funky. Noha Dua karakteres és kimunkált hangja szinte léhán érzékinek tűnik, mindig van mondanivalója a világról. A társadalmi szinten igazságtalanul kiosztott nemi szerepek tárgyában igen határozott véleménye van, mint a beszédes című Boys Will Be Boysban („but girls will be women”), de a diszkógömb ettől még nem szakad a fejünkre. Minden gondosan faragott strófa, minden groove és ritmus újabb nélkülözhetetlen adalék a koktélhoz: a nappaliból varázsol fülledt hangulatú klubot, és hisszük, hogy ez még mindig nem az utolsó tánc.

Warner, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.

Kik vagyunk mi?

Bár a választás lehetséges kimenetelére vonatkozó vélemények, spekulációk, kinyilatkoztatások jelentékeny hányada alapján azt hihetnénk, hogy voltaképpen már csak az kérdés, hogy kétharmada vagy csupán sima feles többsége lesz-e a Tisza Pártnak a leendő Országgyűlésben, ezúttal képzeljük el azt, hogy Orbán Viktor megnyeri az április 12-i választást.

Nem dőlt el, nem dőlt meg

Szombat hajnalban az Egyesült Államok és Izrael kiterjedt légi­csapásokat indított Irán ellen, s már az első napon likvidálták az iráni legfelső vallási vezetőt. A háború kimenetele és Irán politikai jövője ugyan kérdéses, de a teheráni rezsim negyedszázados aktív regionális politikájának minden bizonnyal vége.

Három méterrel a tenger szintje alatt

Április 13-a, hétfő reggel. Még csípős a tavasz, de lassan vége a fűtési szezonnak. Mindenhol kialvatlan emberek, a munkavégzés akadozik. Minden második ember csalódott. Elcsalódott, mondják, elcsalták! Többen szervezni kezdik a kivándorló bulikat. Mások csöndben csomagolnak.