Lemez

A jövő csak emlék

Dua Lipa: Future Nostalgia

  • - minek -
  • 2020. május 9.

Zene

Korunk egyik legígéretesebb popdívája meglepő módon a Balkán mélyéről származik.

Ez persze ebben a formában nem teljesen igaz, Dua Lipa ugyanis londoni lány, ott született egy negyedszázada, koszovói albán menekültek gyerme­ke­ként, akik később hazavitték magukkal kiskamaszként Pristinába. Talán igazuk van azoknak, akik szerint épp ott, az isten háta mögött lehetett olyan ártatlanul, egyben nagyon is reflektáltan befogadni és feldolgozni az idővel saját pályáját is formáló popzenei örökséget, aminek első jeleként Dua feldolgozásokat tett ki a YouTube-ra, kedvencei, Nelly Furtado és Pink dalaival. Azonban igen gyorsan, már 15 évesen visszatért Londonba, és mivel a tehetsége ambícióval és akarattal társult – ráadásul rendre megtalálta azokat, akik valóban segíteni tudták karrierjét –, hamarosan kezdetét vette egy párját ritkító, üstökö­s­szerű felfutás. A publikum leginkább a mérgező párkapcsolatokról szóló New Rules című száma (és annak klipje) kapcsán figyelt fel az egzotikus kisugárzású énekesnőre, aki 2017-ben adta ki első, már figyelemreméltó albumát (Dua Lipa), jórészt saját dalaival, majd hamarosan az egyik legkeresettebb vendégelőadóvá vált: a Calvin Harrisszel rögzített One Kiss vagy a Silk City duóval kiadott Electricity egyaránt mega­sláger lett, sikereivel pedig számos más pályatársa mellett az utóbbi években a pop­iparban is sűrűn feltűnő, szintén albán származású kollégáit is bőven lekörözte.

A hivatalosan csak most megjelent második albuma, a Future Nostalgia koraszülöttként jött a világra, mivel a zeneanyag hamarabb kiszivárgott a világhálóra, bár Lipa a BBC-nek nyilatkozva azzal bocsátotta útjára, hogy ezekben az időkben más sem hiányzik az embereknek, mint egy kis öröm. Saját bevallása szerint is a példaképei – Madonna, Blondie, Moloko, Gwen Stefani, Outkast – által inspirált, maximálisan táncolható, szellemes, látszólag léha, mégis alapos és továbbgondolható zeneanyagot készített, ahol minden szám máshogy ránt be a ritmusok hipnotikus világába. A Future Nostalgia cím tökéletesen találó, talán meg is magyarázza, hogy mitől lesz oly ragályosan addiktív a lemez. Az íve a new wave-től a nyolcvanas évek díva-diszkóján és szintipopján át a kilencvenes évek elektropopjáig terjed – a jövőbe néző kilátással. A Physicalban Olivia Newton-Johnt idézi, a Break My Heartban egy INXS-idézet viszi a hátán a dalt, a Levitatingben pedig az ellenállhatatlan funky. Noha Dua karakteres és kimunkált hangja szinte léhán érzékinek tűnik, mindig van mondanivalója a világról. A társadalmi szinten igazságtalanul kiosztott nemi szerepek tárgyában igen határozott véleménye van, mint a beszédes című Boys Will Be Boysban („but girls will be women”), de a diszkógömb ettől még nem szakad a fejünkre. Minden gondosan faragott strófa, minden groove és ritmus újabb nélkülözhetetlen adalék a koktélhoz: a nappaliból varázsol fülledt hangulatú klubot, és hisszük, hogy ez még mindig nem az utolsó tánc.

Warner, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.