Zene

Hol volt, hol nem volt, úgy negyvenöt évvel ezelőtt megszületett a ska Jamaicában. Azokban az években vívta ki függetlenségét Jamaica, így a ska feldobott hangulata és zenei újításai egyaránt elválaszthatatlanok az ország nemzeti büszkeségétől. Úgy szokás mondani, hogy a ska a szigetország válasza volt a New Orleans-i rhythm and bluesra.

A Másfél zenekarra sokan még az úgymond legendás Tilos az Á-időkből emlékeznek - ez legalábbis mutatja, hogy a zenekar immár maga is kész intézmény, s ennek megfelelő gondossággal és igényességgel szállítja rajongóinak a hallgatnivalót.

Amikor a zenekar néhány évvel ezelőtt Joy Division-, majd Seres Rezső-műsorral jelentkezett, azt gondoltam, Müller Péter Sziámin is az elhobósodás tünetei mutatkoznak.

A Kurtág-zene fesztiválja a 15-i felvezetés után 16-án, két magyarországi bemutatóval indult el igazából. E két honi premier kapcsán most fölösleges a megkésettség miatt panaszkodni, mivel a koncert első felében elhangzó Hipartita (op. 43) 2004-ben, a Six moments musicaux (op. 44) 2005-ben készült el.

Most nyomasztunk vagy nem nyomasztunk? És megnyomorít-e az élsport, vagy nem? A béke vagy te, vagy épp ellenkezőleg?

Elsőre azt mondanám, hogy csalódást kelt. De ha jobban meggondolom, ez így nem igaz, pontosabban nem igazságos. A Rokonok szép is, jó is, míves kivitele egyenesen lenyűgöz, a néző nem unatkozik, és nem tartja kidobott pénznek a jegy árát. Ha még ennél is többet vártunk, arról nem a film tehet. Márpedig tagadhatatlan, hogy a magyar filmhez lassan visszacsábuló közönségben egy ideje él valamiféle csodavárás: jönnie kell immár annak a mozgóképnek, amit egyként imádnak a nézők, ünnepelnek a kritikusok, és díjesővel árasztanak el a nemzetközi fesztiválok. E titkos reményünket most a Rokonokhoz kapcsoltuk, és a tétet csak emelte, hogy egy irodalmi klasszikusunk adaptációjáról volt szó.

Miközben minden porcikám rettenetesen berzenkedik Szophoklész Oidipusz királyának "üzenete" ellen (ami könnyűipari zanzában nagyjából így hangzik: "hiába menekülsz, hiába fucc, a sorsod elől futni úgyse tucc"), mindig rettenetesen kíváncsi vagyok arra, hogyan mutatják meg a színházban a fölismerések letaglózó láncolatát. Azt tehát, amit a darab igazi erejének tartok: a szembenézés tragikus szükségszerűségét.

A sapkás, zekés szedősegéd talán éppen a Példabeszédek 24.20. versének utolsó sorát rakná ("a bűnösök mécse kialszik"), a hosszú hajú, tunikás nyomólegény már nem tudja meghúzni a kart a présen, amely többek között e sort is papírra nyomná: "Aki hazugságot tanúsít, elvész", és maga a könyvárus mester sem silabizálja tovább a bolthajtás alatt kedvenc Vergiliusát ("kelj, Bosszú Szelleme, csontom hamvaiból"), mert mindhármukért kinyúlt már a Halál csontkarja - legalábbis ezt a rémdrámát közvetíti az 1500-ban készült lyoni Haláltánc sorozat egyik képe. Vajon mi bűnük lehet e közkedvelt szakma művelőinek, hogy így lesújt rájuk a "megfékező nagy Úr" vagy annak három aszalék testű segédje? Mit tettek?

Nyolc kis kritika

Nyolc kis kritika

"Some of these days / You'll miss me honey." Egy öreg, még az első világháború előtti ragtime kezdődik így - mindig ezt hallgatja Jean-Paul Sartre hőse, Antoine Roquentin abban a bouville-i kávézóban, ahová Rolebbon márki életét kutatva annyiszor betér. Nem tudja a címét, s azt sem, hogy az "a zsidó férfi", aki írta, és az "a néger nő", aki énekli, él-e még - de Az undorban ennek nincs is különösebb jelentősége. Jelentősége annak a "szelid odaadással" vegyes "irigységnek" van, amellyel rájuk gondol - amiért "megmenekültek" ezzel a dallal, "megtisztulva a létezés bűnétől".

Kockázatos vállalkozás - mármint nem az Élektra színrevitele úgy általában, hanem az a mód, nyelv és forma, ahogy Bocsárdi László rendezte meg az Örkény István Színházban.

A huszadik század képzőművészetét tárgyaló, összefoglaló szakmai kiadványok csak megemlítik, a műtárgypiacon alig bukkan fel műve, a nagyközönség sose hallott róla - mégis több kortárs festőművészünk az öt legfontosabb magyar művész egyikeként említi.

Noha Kurtág György lassan húsz éve legfeljebb szellemi kísértetként van jelen Magyarországon, a következőkben elsősorban arról szeretnék beszélni, mit jelent vagy mit jelenthetne számunkra, magyarok számára a művészete.