„Örökre elhangzék (így szól egy londoni hírlap) Malibran éneke, bájos hangja halálcsendben némula el. Úgy tetszik, mintha csak tegnap hallottuk volna ezüst hangjait, s nehezen akarja szívünk elhinni, hogy oly isteninek örökre oda kellenék lennie. Utazásai és művészfáradozási megerőlteték gyenge testét s elronták idő előtt; életének legnagyobb fényében tűnt el ő tőlünk, mintha a szépnek csak a’ volna rendeltetése, hogy legszebb korában eltűnjék. (…) Az európai fővárosok fényében s pompájában nevelkedve, mindenütt ahol megjelent bálványként tiszteltetve, mégis a házi életben legboldogabbnak érezte magát, s megvetett minden magafitogtatást. Annyi imádók s szédítők közepette, híre tiszta maradt s szeplőtlen; még a rágalmazás sem bátorkodott hozzá közelítni. Pedig egy vala ő a szeretetre legméltóbb asszonyok közül, vidám mint egy gyermek, gyakran a kicsapongásig víg, bátor lovas, s szinte oly merész úszó, úgy hogy néha tengeri hajózási közben könnyű matrózruhában a hajóból a hullámok közé ugrott.”
Így parentálta el 1836 őszén, egy angol nekrológot továbbhasznosító német cikk magyarításával a Hasznos Mulatságok a kor abszolút operadíváját, Maria Malibrant. A 28 évesen elhunyt énekesnő hangjáról és játékáról persze csupán leírások maradtak ránk, ám a hétvégén most mégis lehetőségünk nyílik arra, hogy áttételesen magunk elé idézzük alakját: Cecilia Bartoli és a Zürichi Operaház jóvoltából. A mi Ceciliánk ugyanis, aki egy portrélemezzel is tisztelgett Malibran emléke előtt, 2008-ban bemutattatta itt Halévy Clari című operáját, amelynek címszerepe 1828-ban a nagy pályaelőd számára készült. S éppenséggel ezt a felfedeztető erejű – és nem mellesleg Fischer Ádám vezényelte – előadást teszi most elérhetővé csütörtök délutántól vasárnap estig a svájci operaház az opernhaus.ch felületen.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
