A Ki Nem Talált Műsorok vetélkedőjén arany helyezést érhetne el az az ember, aki "sovány eszezéssel" (E. P.) a következőkre jutott, A 3-ik vonal címmel. Éjféltől egy órán át egyetlen arcot láthatunk szemből, ott ül a nagyszobánkban, pont belebámul az életünkbe, de nem velünk beszél, hanem azzal a szerencsétlennel, aki betelefonált a műsorba; a dolog szépsége, hogy nevezett személy nem láthatja a műsorvezetőt, mert a kábeltévés macák azt mondják neki, menjen távol a tévétől, különben sípol és begerjed (nem a műsorvezető, a készülék). Így egy színtiszta rádiós műfaj vizualizálódik szemünk láttára, ami csak és akkor fogyasztható, ha a velünk szemben ülő arc olyannyira lenyűgöző, hogy feledteti a műfaji korlátot és a betelefonálók IQ-szintjét.
Pontosan ez a lenyűgözés történt múlt héten, amikor Gryllus Dorka fh. ült le velem szemben, és mesélte el első szerelme történetét, felütendő a témát a kedves nézők számára. Gryllus Dorka, ez a földi távbeszélőkkel játszó égi tünemény, a műsor teljes idejére odaszögezett a tévé elé, együttérzőn végighallgattam vele különböző nénik boldogtalanságait, majd végigsomolyogtam kb. fél óra után kezdődő röhögőgörcsét, amikor egy hímnemű hang közölte, ő mindent megtett azért, hogy ne veszítse el a barátnőjét, pl. új CD-játszót is vett a kocsijába. Ez a különleges és gyönyörű lány teljesen természetes empátiával kezelte a betelefonáló szociális eseteket, arca nyomban visszatükrözte a lelkét, várta a happy endes történetet, de happy end nem jött, csak a szomorúság meg a nevetségesség telefonált, ő meg egyszerre volt együttérző és ironikus, gyerek és felnőtt.
Most pedig megnézem a műsorújságban, mikor adják újra az Érzékek iskoláját az HBO-n. "Nem találunk szavakat" (E. P.).
- seres -
