Koncert: Továbbadni egy legendát (Isaac Hayes a Wieseni Jazzfesztiválon)

szerző
Bognár Tamás
publikálva
1997/29. (07. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egy negyvenes háziasszony előszedi gondosan bekészített jointját. Egy keveset headbangel, aztán felugrik, és a korlátot kezdi rázni, majd a harmadik cigi után a táncoló tömegbe veti magát. Jazzfesztiválokhoz kevésbé illő jelenet ez, de végtére is itt van Isaac Hayes, a soul-funk élő legendája. És van még pár hasonló kaliberű hölgy a fekete csődör tíz méter sugarú félkörében. Ha némi tudatmódosító szerrel is, de legalább másfél órára közelebb kerülhetnek ahhoz a két évtizedes álomhoz, hogy ez a hímkirály lemászik a padláson őrzött képekről, és érdes hangján megbúgatja őket.

Egy negyvenes háziasszony előszedi gondosan bekészített jointját. Egy keveset headbangel, aztán felugrik, és a korlátot kezdi rázni, majd a harmadik cigi után a táncoló tömegbe veti magát. Jazzfesztiválokhoz kevésbé illő jelenet ez, de végtére is itt van Isaac Hayes, a soul-funk élő legendája. És van még pár hasonló kaliberű hölgy a fekete csődör tíz méter sugarú félkörében. Ha némi tudatmódosító szerrel is, de legalább másfél órára közelebb kerülhetnek ahhoz a két évtizedes álomhoz, hogy ez a hímkirály lemászik a padláson őrzött képekről, és érdes hangján megbúgatja őket.

Az álcázás tökéletes. Az 1942-es születésű Hayes minimum tizenöt évvel tűnik fiatalabbnak, érzéki kisugárzása pedig kortalan. Pedig lenne mitől gyűröttnek látszania. Négy évtizedes karrier az övé huszonkét lemezzel: előbb toplistás sikerek, Oscar-díj a Shaft fimzenéjéért, aztán a hanyatlás a 80-as évek diszkójával, nívótlan filmszerepekkel, majd többéves félreállás után ´95-ben a visszatérés két zseniális albummal.

Hayes fénykora nagyjából egybeesik a Stax kiadó történetével. Innen indult Otis Redding, Rufus Thomas, Booker T és az MG´s, Wilson Pickett. Hayes a korai hatvanas években még névtelen billentyűs, majd megszületnek az első - egyelőre a Sam and Dave duónak írt - slágerek. A két és fél perces soulsikerek után jönnek a saját művek, de mondandóját már nem sűríti a kislemezek keretébe, hanem tíz-húsz perces darabokkal pszichedelikus utazásokra invitálja a hallgatót. Az ének visszafogott és tompított, a pop lágysága és a gospel hajlításai nélkül, a zene hipnotikus hangulatú, orgonára és fúvósokra alapozva. Újszerűen alkalmazza a nagyzenekari kíséretet mind a balladákban, mind a gyorsabb tempójú funkykban.

A koncert felét a pszichedelikus soul jelenti, kissé ugyan eltolva a Stevie Wonder- vagy Barry White-féle tolmácsolás irányába. A rajongói azt mesélik, ilyen zenét hallgatva nemzették őket a szüleik. Hayes szerint a mostani "I wanna sex you up" és "Do me" generációnak gőze sincs a csábítás művészetéről, nincs előjáték, hiányzik a képzelet.

A program másik, szerencsére hosszabb részét a férfifülnek feltétlenül izgalmasabb funky képezi. Tizenkét ember a színpadon: a négy billentyűs között Hayes, továbbá három gitáros, két dobos és három vokalista. Úgy szólnak néha, mint az égrengés; nemcsak a sátoron kívül, de belül is dörög és villámlik. A csajok lenyűgöző természetességgel nyomják a koreográfiát és a hihetetlen kórusokat. Kapunk egy kis pszichedélia-ízelítőt is: amikor a gitáros önállósul, jön a kattanás.

A funkolás iskolapéldája és az est fénypontja a Shaft. A karmester kiáll a zenekar elé, és Steven Seagalt megszégyenítő karaterúgásokkal levezényli az akciót.

A zenekar többsége fekete és benne jár a korban. A kivétel a két fehér, kölyökképű, Beastie Boys-féle billentyűs srác. Hogy kerülnek ide? Ez az ember soha nem kereste a fehér kegyeket. Egy héttel Martin Luther King halála előtt még együtt masírozott a Polgárjogi Mozgalommal. Nigériában tiszteletbeli törzsfőnöki, Ghanában királyi címmel tüntették ki. ´93-tól a World Literacy Crusade aktivistája: több országban működik sikerrel ez a szervezet az írástudatlanság ellen, a hajléktalanok, drogosok, egykori gangtagok körében.

A Mystery Train című Jarmusch-filmben a távol-keleti hősök Memphis utcáit járják Elvis misztériuma után kutatva. Kevésbé köztudott, hogy a Stax kiadó épülete is a város egyik utcájában áll. Pár évvel ezelőtt lerombolták, de Jarmuschnak még sikerült a hosszú házfalból felvenni és a filmbe csempészni néhány villanásnyi kockát. Továbbadni egy legendát.

Bognár Tamás

Wiesen, július 5.

szerző
Bognár Tamás
publikálva
1997/29. (07. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...