mi a kotta?

Achille-Claude beköszönt

  • mi a kotta
  • 2012. január 15.

Zene

A karácsonyt közvetlenül megelőző hét koncertprogramja idén némiképp az adventi naptár ablaknyitogató játékára emlékeztet majd, hiszen szinte minden napra jut valami meglepetésnek és ajándéknak egyaránt beillő esemény. Így mindjárt december 15-én nekilódul A zongora-koncertbérlet új sorozata, méghozzá egy kellően világraszóló vendégművésszel, Borisz Berezovszkijjal (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, fél nyolc). A parádés zongorista, aki amúgy a pár napja szintén épp Pesten vendégelt Vadim Repin állandó kamarapartnere, repertoárjának nemrégiben lemezre rögzített darabjaiból szemezget majd, mint amilyen Brahms önarckép jellegű Paganini-variációsorozata, vagy a Liszt zongoraművészetének valószerűtlenül virtuóz és igényes szakaszából összeválogatott bicentenáriumi csokréta. Másnap és harmadnap azután már egy újabb nevezetes vendég és egy immár jövőre megünnepelendő évfordulós zeneszerző ígérkezik: a nyolcvanhoz közelítő, ám máig roppant aktív spanyol dirigens, Rafael Frühbeck de Burgos és az 1862-es születésű Claude Debussy (Opera, december 16. és 17., fél nyolc). A Filharmóniai Társaság koncertjein A tenger hangzik majd fel, a "három szimfonikus vázlat", amely Debussy "számtalan emlékéből", elsősorban persze gyermekkorának tengerélményéből vette eredetét, míg nyomában a másik nagy francia, Ravel jövőre ősbemutatójának centenáriumához érkező szvitje, a Daphnis és Chloé következik. A koncert első részét pedig Csajkovszkij Hegedűversenye fogja kitölteni, Baráti Kristóf szólójával. A program Csajkovszkij-Debussy-tengelye akár arra is alkalmat kínálhat majd, hogy magunk elé idézzük Nagyezsda von Meck asszony alakját, akinek ugyebár mindkét komponista életében jutott mecénási, illetve munkáltatói szerep.

December 18-án vasárnap újabb nemzetközi alakulat és külhoni vendég érkezik: a Bázeli Kamarazenekar és a bariton Matthias Goerne (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, fél nyolc). A Párizsból érkező és tőlünk éppenséggel Bázel felé távozó művész Bachot énekel majd, valamint egy kantátát Johann Christoph Graupnertől, akinek személyében nem csupán Bach egyik legnevesebb kor- és kartársát tisztelhetjük, de a lipcsei Tamás-templom kántorságára úgyszintén kiszemelt muzsikust is. Ám most nem időzhetünk Darmstadt zeneéletének kulcsfigurájánál, mivel a karácsony előtti utolsó hétvége valósággal zúdítja ránk az ünnepváró koncerteket: az MR Szimfonikusok Corelli és Vaughan Williams idevágó műveivel (Olasz Intézet, december 17., fél nyolc), a Lutheránia és a Budapesti Vonósok Bach Karácsonyi oratóriumával (Deák téri templom, december 18., hat óra) készül, s még legalább öt további esemény előlegezi majd szombat-vasárnap az ünnepet. Mely ünnepnek jószerint elmaradhatatlan mozzanata a Diótörő is, amit most nemcsak az Operában, de komoly pechhel 3D-s filmvetítésen, szerencsés esetben pedig a Fesztiválszínházban is láthatunk-hallhatunk majd. Ez utóbbi helyszínen a Nemzeti Filharmonikusok és a Kolibri Színház bábos koprodukciója települ pódiumra Kocsis Zoltán és Novák János megosztott fősége alatt, mindösszesen négy alkalommal (december 21., 23., 28., hat óra, december 28., tizenegy óra).

S mert a január elsejét másképp már nem is tudnánk elképzelni, hát az új év első estéjén ismét Fischer Ádám és Haydn Teremtése vár reánk - ezúttal a La Scintilla Zenekar és a Drezdai Kamarakórus közreműködésével, s mások mellett a vonzó Malin Harteliust éneklésre fogva (Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, január 1., hét óra). Csak hogy ne kezdhessük kijózanodással a 2012-es esztendőt se!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.