Aki megbirkózott - Hariprasad Chaurasia (ajánlat)

  • Tóth Szabolcs (india.tilos.hu)
  • 2006. április 20.

Zene

India egyik legősibb hangszerét, a bambuszfuvolát, hagyományos nevén a banszurit hiába kerestük volna száz évvel ezelőtt a színpadokon, hiszen addig gyakorlatilag csak a népzenében használták. A múlt század néhány nagyszerű muzsikusának - leginkább Pannalal Ghoshnak - köszönhetően azonban szerencsére végérvényesen behódolt neki az amúgy igencsak válogatós klasszikus zenei közönség.
Ghosh előtt nem volt olyan banszurijátékos, aki ennyire élethűen tudta volna megszólaltatni az "énekhangtechnikákat", vagyis az emberi hang sajátos hajlításait a fuvolán. Most pedig ennek a különös hangszernek a legnagyobb élő muzsikusa, Pandit Hariprasad Chaurasia készül koncertet adni hazánkban április 29-én, a Trafóban.

Pandit élete nem szokványos zenésztörténet. 1938-ban született Allahabadban. Apja tradicionális birkózó volt, aki fiát is birkózónak szánta, ezért az ifjú Harinak titokban kellett zeneleckékre járnia, miközben a nap java részét hatalmas súlyokat emelgetve töltötte. Először vokális zenét tanult, majd Pandit Bholanath vezetésével megismerkedett a banszurival. Később a legendás Annapurna Dévi tanítványa lett, de ehhez el kellett követnie az indiai zenetörténet egyik legheroikusabb aktusát. Annapurna Dévi ugyanis nem akarta elfogadni tanítványául, mondván, hogy az ujjaiba már belerögzült a sokévnyi hibás gyakorlás. Chaurasia ezért rövid gondolkodás után az amúgy jobb oldalon tartott fuvolát bal felől fogva megfordította saját ujjrendjét, vagyis gyakorlatilag újratanulta, hogyan bánjon a hangszerrel. (Ha valakinek kétségei lennének a dolog nehézségét illetően, fogyasszon el egy tányér levest úgy, hogy az ügyetlenebb kezében tartja a kanalat.)

Harmincéves korában már szólókoncertet adott a londoni Royal Albert Hallban, ahol Yehudi Menuhin méltatta meleg szavakkal. Indián kívül pedig több zenei kísérleti projektben vett részt. Játszott John McLaughlin nemrég nálunk járt Shakti nevű zenekarával és más dzsessz- és komolyzenei formációkkal is. Számos hazai és nemzetközi kitüntetés után 2000-ben megkapta a Padmavibhusan címet, ami az indiai "Kossuth-díj" harmadik fokozatának felel meg. Mindez persze csak üres szó azoknak, akik még nem hallották játszani.

Hariprasad Chaurasia idén lesz 68 éves. Nem halhatatlan, de hallható.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.