Aki megbirkózott - Hariprasad Chaurasia (ajánlat)

  • Tóth Szabolcs (india.tilos.hu)
  • 2006. április 20.

Zene

India egyik legősibb hangszerét, a bambuszfuvolát, hagyományos nevén a banszurit hiába kerestük volna száz évvel ezelőtt a színpadokon, hiszen addig gyakorlatilag csak a népzenében használták. A múlt század néhány nagyszerű muzsikusának - leginkább Pannalal Ghoshnak - köszönhetően azonban szerencsére végérvényesen behódolt neki az amúgy igencsak válogatós klasszikus zenei közönség.
Ghosh előtt nem volt olyan banszurijátékos, aki ennyire élethűen tudta volna megszólaltatni az "énekhangtechnikákat", vagyis az emberi hang sajátos hajlításait a fuvolán. Most pedig ennek a különös hangszernek a legnagyobb élő muzsikusa, Pandit Hariprasad Chaurasia készül koncertet adni hazánkban április 29-én, a Trafóban.

Pandit élete nem szokványos zenésztörténet. 1938-ban született Allahabadban. Apja tradicionális birkózó volt, aki fiát is birkózónak szánta, ezért az ifjú Harinak titokban kellett zeneleckékre járnia, miközben a nap java részét hatalmas súlyokat emelgetve töltötte. Először vokális zenét tanult, majd Pandit Bholanath vezetésével megismerkedett a banszurival. Később a legendás Annapurna Dévi tanítványa lett, de ehhez el kellett követnie az indiai zenetörténet egyik legheroikusabb aktusát. Annapurna Dévi ugyanis nem akarta elfogadni tanítványául, mondván, hogy az ujjaiba már belerögzült a sokévnyi hibás gyakorlás. Chaurasia ezért rövid gondolkodás után az amúgy jobb oldalon tartott fuvolát bal felől fogva megfordította saját ujjrendjét, vagyis gyakorlatilag újratanulta, hogyan bánjon a hangszerrel. (Ha valakinek kétségei lennének a dolog nehézségét illetően, fogyasszon el egy tányér levest úgy, hogy az ügyetlenebb kezében tartja a kanalat.)

Harmincéves korában már szólókoncertet adott a londoni Royal Albert Hallban, ahol Yehudi Menuhin méltatta meleg szavakkal. Indián kívül pedig több zenei kísérleti projektben vett részt. Játszott John McLaughlin nemrég nálunk járt Shakti nevű zenekarával és más dzsessz- és komolyzenei formációkkal is. Számos hazai és nemzetközi kitüntetés után 2000-ben megkapta a Padmavibhusan címet, ami az indiai "Kossuth-díj" harmadik fokozatának felel meg. Mindez persze csak üres szó azoknak, akik még nem hallották játszani.

Hariprasad Chaurasia idén lesz 68 éves. Nem halhatatlan, de hallható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.