Egy szabad ember - Don Carlos - Kecskemét (színház)

  • Csáki Judit
  • 2006. április 20.

Zene

"Ember önnek / Csak használatra kell már, semmi másra, / S éppoly kevéssé élhet önmagáért, / Akár a szem, a fül. A koronáért / Van csak a világon.
Abban süllyed el / Tulajdon lénye és akaratának / Fennkölt joga. Növénnyé aljasult / A szellem." Ezt Posa márki, "az eljövendők polgára" mondja II. Fülöpnek, a hatalmába beleittasult és szemlátomást összeomlóban lévő vezérnek. Posa Carlosra, a romantikus ifjú hősre "tesz", és nemcsak a világról alkotott idealista eszményei okán, hanem mert igazán és szenvedélyesen szerelmes belé. Alföldi Róbert Kecskeméten rendezte meg Schiller Don Carlosát, amelyet a választások első fordulója utáni estén a Thália Színházban, a Vidéki Színházak Találkozóján láthatott a budapesti közönség; és láthatta azt is, ahogy a vezér, azaz a király körül a forgóra föllép, majd egy forduló után lelép az udvar.

A nagyszínpadon egyébként kamarajátéktér van: Kentaur rozsdásnak látszó, tologatható ketrecei, ha kell, szűk teret produkálnak. Ez a Schiller-dráma minden vonulatát összepréseli és fölhangosítja - a szerelmi és féltékenységi bonyodalom mégiscsak komplementer teátrális elem az apa-fiú konfliktust átható hatalmi meccs és birodalmi mámor mellett.

Mert II. Fülöp Alba herceget akarja Flandriába küldeni - a vérfürdő és kegyetlen megszállás részleteiről a történelemkönyvekből tájékozódhatunk -, a fiú, Carlos viszont maga szeretne menni, és nemcsak azért, mert emberségesebb ember lévén

szánja a megszálltakat;

nem is csak azért, mert szeretne végre leválni a szeretetlen papáról; hanem leginkább azért, mert olyan szerelmes a mostohaanyjába, Erzsébetbe, hogy - ha nem kerülhet hozzá mindenkinél közelebb, márpedig nem kerülhet, akkor - mindenkinél távolabb szeretne kerülni tőle.

Alföldi számos ötletet épített bele az előadásba; úgy működnek ezek, mint mély vízben a pillérek: csak rájuk kellene lépni. Ilyen a szabott ritmusban hallható mikroport, a piros, illetve fehér fényű elemlámpa, az egyetlen bútordarab, a tonettszék - és akad még jó néhány. Az már a koncepció része, hogy nemcsak a Főinkvizítor, hanem Posa márki is vak (igaz, a Főinkvizítor vaksága nemigen mutatkozik, hiszen csak áll az egyik ketrec tetején). Az is, hogy Erzsébet mindvégig - értsd: mindvégig - nyilvánvalóvá teszi, hogy viszontszereti a mostohafiát. Az is, hogy Carlos tehetetlen, ám forró barátsággal szereti a szerelmes Posát. Az is, hogy Fülöp király egy tiszta pillanatában rálát udvaroncai silányságára - és közvetve önnön tragikus vétségére is (egyáltalán: van tiszta pillanata!). És az is, hogy a személyiség belső szabadságát áhító Eboli saját súlyos drámája révén rádöbben rabságára - és szinte maga méri magára a halált, amikor Domingo atya késébe fut.

Don Carlos: a szabad ember - bármennyire kötik és szabályozzák az udvari regulák és saját szenvedélyei. Körötte pedig mindenki rab.

A színészi alakítások egyenként és olykor önmagukon belül is egyenetlenek. Két igazán erős szerepformálás van: Makranczi Zalán Carlosa és Balogh Erika Ebolija. Makranczi a mai színészi felhozatalban igazi ritkaság: romantikus hős, ráadásul nemcsak kívül, hanem belül is; ilyent írt a Schiller. Ugyanakkor igazán modern (ezt is Schiller írta): ilyen alakokkal teli van a város, nem eléggé, teszem hozzá. Makranczi jó a lángolásban, jó az összecsapásban, jó az állhatatosságban - és jó, amikor Fülöp és a Főinkvizítor alkudozása alatt csak rója a köreit fáradhatatlanul. Szabad ember, mondom.

Balogh Erika Ebolija - nyilván nem véletlenül - a vele való közös jelenetben izzik föl, aztán úgy marad. Szenvedélyes és szenvedélyvezérelt asszony, ez utóbbi az ő tragikus vétsége. Balogh Erika szinte demonstratívan mutatja meg a nő lelkiállapotának a változását, amikor Ebolija rádöbben, hogy Carlos nem őt szereti: szép ív ez, pontos lélektani rajzolat.

Kőszegi Ákos Fülöp királya igazi triplázás a darabban: hajdanán Carlost, később Posát játszotta a színész, mert adottságai kétségkívül hajlamosítják a romantikus szerepekre. Ebben az előadásban az Erzsébettel való nagyjelenetében - amikor az asszony mellesleg a megrendüléstől elvetéli gyermeküket - a legjobb, de a Carlosszal való összecsapásban is hiteles. Ha egyedül marad, akkor rátesz egy lapáttal a romantikus klisékre: monumentálist akar mutatni, de csak teátrális lesz.

És számos szereplőt alig érteni: rosszul beszélnek, rosszul intonálnak, rosszul gazdálkodnak hangjuk erejével. Ezen túl is kár Alba herceg jelentéktelenségéért, Domingo atya egysíkúságáért, az elején fölléptetett hercegnők eltüntetéséért. Posa márki szerepében Kedvek Richárd

belevész a vakságba;

Kéner Gabriella Erzsébet királynője pedig eléggé üres forma mindössze (bár a mániákus mosdási jelenet tartalmat is mutat).

A Schiller-dráma erényeit meggyőzően mutató rendezés a színészi deficit miatt kevésbé meggyőző előadást eredményezett. Illetve nem is a meggyőzésben volt hiány, hiszen a rendezés hangsúlyai és eszközei igazán mutatják magukat - maguktól mintegy. Carlos és Eboli "elvitte a tejfölt".

Thália Színház, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

Tendencia

Minden tanítások legveszélyesebbike az, hogy nekünk van igazunk és senki másnak. A második legveszélyesebb tanítás az, hogy minden tanítás egyenértékű, ezért el kell tűrni azok jelenlétét.

Bekerített testek

A nyolcvanas éveiben járó, olasz származású, New Yorkban élő feminista aktivista és társadalomtudós műveiből eddig csak néhány részlet jelent meg magyarul, azok is csupán internetes felületeken. Most azonban hét fejezetben, könnyebben befogadható, ismeretterjesztő formában végre megismerhetjük 2004-es fő műve, a Caliban and the Witch legfontosabb felvetéseit.