Albaimpro Jazzfesztivál

szerző
- tódor -
publikálva
1996/24. (06. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Bár a rendezők kitették a lelküket, kevés pénz volt a zsebükben ahhoz, hogy valódi nemzetközi klasszisokra fussa. Márpedig húzós nevek nélkül nem jön be a nép. Félház és unalom jellemezte a háromnapos székesfehérvári jazzfesztivált.

Bár a rendezők kitették a lelküket, kevés pénz volt a zsebükben ahhoz, hogy valódi nemzetközi klasszisokra fussa. Márpedig húzós nevek nélkül nem jön be a nép. Félház és unalom jellemezte a háromnapos székesfehérvári jazzfesztivált.

Holott ez a fesztivál több szempontból is páratlan. Pillanatnyilag nincs versenytársa kis hazánkban: Debrecenben, Nagykanizsán vagy Szegeden a demokrácia beköszöntével ment csődbe a jazzhagyomány. Másrészt valóságos szürrealizmus, hogy a Magyar Honvédség fehérvári helyőrségi klubja, ahelyett, hogy mondjuk katonazenekarok találkozóját hozná tető alá, jazzfesztivált szervez. A honvédség költségvetésében (egyelőre még) nincs erre elkülönített keret, így aztán Bogárdi Ernő helyőrségi népművelő utóbbi hónapjai a szponzorok utáni kuncsorgással teltek. "Nekiindultam a vakvilágnak", mondja a népművelő, aki a fesztivált az egész évi "jazzklub-munka" megkoronázásának érzi.

A támogatóktól azonban csak a remélt pénz mintegy felét, közel hétszázezer forintot sikerült behajtani, ehhez jött még az elsősorban pályázatokból származó "saját erő", úgyhogy cirka egymillióval vágtak bele a dologba. (Éppen ekkora összeget adott 1983-ban a város utolsó Interjazz fesztiváljára a Videoton. Akkor még ennyi pénzből, azazhogy 80 ezernek megfelelő valutáért, sikerült Fehérvárra elhozni az Art Ensemble of Chicagót.) A helyi állapotokat jól jellemzi, hogy a negyedszázada még európai rangú jazzfesztiválokat rendező város önkormányzata 40 ezer forint támogatásra érdemesítette a helyőrségiek buzgalmát. Ennyi pénzért pedig még egy valamirevaló - a rock- és popbizniszhez képest amúgy nevetségesen alacsony gázsijú - magyar jazzband sem lép pódiumra. Oláh Kálmán igen tehetséges szextettje - a maguk koponyánkénti nyolcezres honoráriumával - nem fértek volna be az önkormányzati keretbe, legfeljebb akkor, ha kvintetté fokozzák le magukat, és otthon hagyják Schreck Ferenc harsonást.

A nyitónap Kőszegi Imre jegyében telt, aki hármas minőségben volt jelen. Megcsodálhattuk mint az est házigazdáját, három formációban (Bruce Lewis trió, Dániel Annah Band, Gonda trió) is a dobok mögé ült, végül pedig pénztárosként is hasznossá tette magát: ő osztotta szét az aznapi gázsit. Kérdésünkre, hogy a 180 ezerből mennyi jutott neki, nem kaptunk választ.

A tavalyi Jazzimprón aratott közönségsiker után sztárvendégként felkonferált német Hannes Beckmann (The Violin Mann) ezúttal kevesebbet foglalkozott a hangszerével. Új CD-jének reklámozása vonta el a figyelmét.

Legjobban a Gőz László vezette ESP tetszett. Õk a lehetetlent kísértették, amikor a foghíjas széksorok előtt megpróbáltak egy jam sessiont összehozni.

- tódor -

szerző
- tódor -
publikálva
1996/24. (06. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...