Eddigi leghosszabb albumszünetén van túl az austini illetőségű Trail of Dead. A hiátus oka részben az volt, hogy a félig távol-keleti származású Conrad Keely énekes-gitáros-dobos az elmúlt évtized felét Kambodzsában töltötte, és ott egy szólólemezt is elkészített. 2018-ban költözött haza, és a zenekar előbb végigcsinált egy nosztalgiaturnét, melynek során a Source Tags & Codes és a Madonna című klasszikus albumait adta elő. Az A38-at is érintő koncertsorozat után a két főhős, Keely és Jason Reece nekiállt a tizedik lemeznek, melyet a 2014-es IX után stílszerűen X-re kereszteltek, egy alcímes kiegészítéssel. Lényegében kettesben dolgoztak, Charles Godfrey producer irányításával, de ez a zenekar mindig is a két multiinstrumentalistáról szólt. A dalokat a Talk Talk, a Ride, a Killing Joke, Laurie Anderson és Hans Zimmer filmzenéi ihlették, a szövegek pedig Keely kambodzsai éveire, illetve az onnan való hazaköltözésre és az azzal kapcsolatos létbizonytalanságra reflektálnak. A képzőművésznek sem utolsó és szokás szerint a borítóért ismét felelős Keely most rádióbarát popzenét szeretett volna írni, valóban ezt kapjuk, bár valószínűleg soha nem fogják játszani a népszerű rádióadók. Kevesebb a zúzás, mint amit az eddigi lemezeken megszokhattunk. A Something Like This, a stadionkórusos Gravity és a részben Kambodzsában, részben Austinban forgatott klippel megküldött Don’t Look Down kifejezetten slágeres darabok. Az egyaránt 5 perc feletti Who Haunts the Hunter és Blade of Wind képviselik a Keely–Reece-párostól korábban megszokott nagyszabású, progrockos vonulatot (utóbbiban kifejezetten érezhető Zimmer hatása), és rájuk jellemző módon vannak visszatérő zenei motívumok is. A X tulajdonképpen egy tipikus Trail of Dead-album: konceptlemeznek tűnik, de valójában mégsem az.
Inside Out Music, 2020
