Lemez

And You Will Know Us by the Trail of Dead: X: The Godless Void and Other Stories

Zene

Eddigi leghosszabb albumszünetén van túl az austini illetőségű Trail of Dead. A hiátus oka részben az volt, hogy a félig távol-keleti származású Conrad Keely énekes-gitáros-dobos az elmúlt évtized felét Kambodzsában töltötte, és ott egy szólólemezt is elkészített. 2018-ban költözött haza, és a zenekar előbb végigcsinált egy nosztalgiaturnét, melynek során a Source Tags & Codes és a Madonna című klasszikus albumait adta elő. Az A38-at is érintő koncertsorozat után a két főhős, Keely és Jason Reece nekiállt a tizedik lemeznek, melyet a 2014-es IX után stílszerűen X-re kereszteltek, egy alcímes kiegészítéssel. Lényegében kettesben dolgoztak, Charles Godfrey producer irányításával, de ez a zenekar mindig is a két multiinstrumentalistáról szólt. A dalokat a Talk Talk, a Ride, a Killing Joke, Laurie Anderson és Hans Zimmer filmzenéi ihlették, a szövegek pedig Keely kambodzsai éveire, illetve az onnan való hazaköltözésre és az azzal kapcsolatos létbizonytalanságra reflektálnak. A képzőművésznek sem utolsó és szokás szerint a borítóért ismét felelős Keely most rádióbarát popzenét szeretett volna írni, valóban ezt kapjuk, bár valószínűleg soha nem fogják játszani a népszerű rádióadók. Kevesebb a zúzás, mint amit az eddigi lemezeken megszokhattunk. A Something Like This, a stadionkórusos Gravity és a részben Kambodzsában, részben Austinban forgatott klippel megküldött Don’t Look Down kifejezetten slágeres darabok. Az egyaránt 5 perc feletti Who Haunts the Hunter és Blade of Wind képviselik a Keely–Reece-párostól korábban megszokott nagyszabású, progrockos vonulatot (utóbbiban kifejezetten érezhető Zimmer hatása), és rájuk jellemző módon vannak visszatérő zenei motívumok is. A X tulajdonképpen egy tipikus Trail of Dead-album: konceptlemeznek tűnik, de valójában mégsem az.

Inside Out Music, 2020

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.