Akinek volt már emlékezetes filmélménye, tudja, hogy a képsorok hátterében megszólaló zene fontos hozzájárulás a történet hangulatához, a cselekmény értelmezéséhez. A filmzeneszerzők között jelentős művészeket találunk. Fellini munkái nem lennének ugyanazok, ha nem illusztrálná a képsorokat a rendező állandó partnere, a nála kilenc évvel korábban született Nino Rota (1911–1979) zenéje. Rota nemcsak az Országúton, a Nyolc és fél, Az édes élet és más Fellini-remekek zeneszerzője volt: dolgozott Viscontival, Zeffirellivel, és ő volt Coppola Keresztapa-sorozatának zeneszerzője is. Koncertdarabokból álló életműve is igen gazdag. Korunk egyik legkiválóbb hárfása, a belga Anneleen Lenaerts, a Bécsi Filharmonikusok tagja a komponista hárfaműveiből válogatott (Hárfaverseny, Szonáta fuvolára és hárfára, Sarabande és toccata), megtoldva a mustrát olyan filmek zenéjének részleteivel, mint A keresztapa, a Halál a Níluson, Az édes élet, a Rómeó és Júlia, A makrancos hölgy. Az elegáns, színgazdag és virtuóz előadások a nemzetközi élvonal színvonalát képviselik, a művésznő fuvolás partnere például Emmanuel Pahud, a Brüsszeli Filharmonikusokat Adrien Perruchon vezényli érzékenyen.
A filmzenerészletek inkább csak szórakoztató csemegék, az igazán érdekes az, hogy a saját jogon megalkotott koncertdarabokban is ott az illusztrativitás. A szerző nem tud kibújni a bőréből: muzsikája ilyenkor is vizionál, ábrázol, történetet mond. A Hárfaverseny Andantéjában például hamisítatlan erdei jelenet tárul elénk vadászkürtszignálokkal, középkori témájú kosztümös film hangulatát sugallva.
Warner Classics, 2019
