„Adj rám palástot, koronát fejemre:
A halhatatlanság az óhajom.
Nem mártom soha többé ajkamat
Egyiptom szőlőfürtjének levébe. […]
Halálos féreg, jöjj, éles fogaddal
Bogozd ki az élet kusza csomóját.
Szegény, mérges bolond, dühöngj, siess!”
Vas István fordításában így búcsúzik az élettől és biztatja öngyilkosságának eszközét, az áspiskígyót Shakespeare Kleopátrája, akinek teátrális végjelenete ezen a héten egy másik drámaíró, a méltán elfeledett XIX. századi szerző, Pierre-Ange Vieillard szövegezésében jut majd elénk. Az ő drámai jelenetét kellett ugyanis megzenésíteni azon a párizsi konzervatóriumi pályázaton, amelyre 1829-ben a 26 éves Hector Berlioz is benevezett. A Kleopátra halála című versenykantáta szabálytalan harmóniái erősen meghökkentették a vaskalapos bírálókat, de a komponista számára utóbb szinte kifogyhatatlan aranytartaléknak bizonyult ez a műve, amelyből megannyi későbbi szerzeményébe jutott egy-egy motívum. Az egyiptomi királynő búcsúja a Fesztiválzenekar három koncertjén jut majd szerephez, izgalmas francia program közepette, Anna Caterina Antonacci szólójával és az ígéretes jövőjű karmester, a brit Robin Ticciati vezénylete alatt (Nemzeti Hangversenyterem, november 27. és 29., háromnegyed nyolc, november 30., fél négy). A műsor két másik száma,
A tenger, valamint Ravel Nemes és érzelmes keringői azután szombat éjféltájban a Millenárison is felhangzanak majd a soros Midnight Music programján (november 29., fél tizenkettő).
Kleopátra figurája (képünkön Liz Taylor által megszemélyesítve) persze már jóval korábban bevonult a zeneirodalomba, elvégre az operatörténet egyik első nagy primadonnaszerepe is az ő nevét viseli: Händel Julius Caesarában, az elviselhetetlen természetű, intrikus, ám gyönyörűen éneklő Francesca Cuzzoni hangjára megkomponálva. Ő is méltán eszünkbe juthat majd hétfőn, amikor is két jó nevű, szép és békés természetű énekesnő, Simone Kermes és Vivica Genaux lép dobogóra egy közös koncerten, amely e fantáziacímmel csábít: Barokk dívák párbaja (Nemzeti Hangversenyterem, december 1., fél nyolc). „Ez a sok a barokk” – idézhetjük ezekben a napokban Esterházy Péter Rubens-dramolettjét, hiszen még egy nagy barokk remekmű vár majd reánk: Jean-Philippe Rameau Platée-ja, amely koncertszerű előadásban és magyarországi bemutató gyanánt jut elénk, Vashegyi György és muzsikustársai jóvoltából (Nemzeti Hangversenyterem, december 3., fél nyolc).
S még két koncert az ajánló végére. A Nemzeti Filharmonikusok hangversenyén szimfónia, hegedűverseny és mise ígérkezik: Kovács János vezényletével, Baráti Kristóf játékával, s a koncert utolsó szakaszában Nelson admirális emlékezetét felidézve, akinek nílusi, közelebbről abukiri győzelméről Haydn nem volt rest térképvázlatot beszerezni (Zeneakadémia, december 1., fél nyolc). Kedden azután az Óbudai Danubia Zenekar szovjet-orosz programja hangzik majd fel, ugyancsak a Zeneakadémián: Prokofjev két Rómeó és Júlia szvitjét, valamint Sosztakovics legutolsó, azaz 15. szimfóniáját megszólaltatva (december 2., fél nyolc).
