Lemez

Martha Argerich & Friends: Live from Lugano 2015

  • - csk -
  • 2016. augusztus 21.

Zene

Az argentin zongoraművésznőről régóta köztudott, hogy szívesebben lép fel versenyművek szólistájaként vagy kamaraprodukciókban, mint szólóesteken;‒utóbbi műfajban, úgy véli, túlságosan magányos a művész. Argerich tehát a társas muzsikálás elkötelezettje, s erre jó alkalom számára a nevét viselő fesztivál, a Progetto Martha Argerich, amelynek során nyaranta Luganóban heteken át kamarazenélnek együtt a világ legjobb hangszeresei. Argerich idősebb muzsikustársaiból és fiatalabb felfedezettjeiből verbuválja a gárdát, ő maga nem szerepel minden produkcióban, de művészeti vezetőként valamennyit felügyeli. A fesztivál másfél évtizedes múltra tekint vissza, és szintén jó pár éves hagyomány, hogy a Warner Classics minden esztendőben megjelentet egy háromlemezes albumot az előző év legjobb interpretációiból. Idén kézbe vehetjük a tavalyi koncertekről készült felvételeket.

Van itt minden. Az alaprepertoárból Brahms, Schumann, Schubert, Bartók, Debussy, a ritkaságok közül Beethoven titkára, Ferdinand Ries, a Kodállyal egyidős Joaquín Turina, a 20. századból Poulenc és Ginastera, a jelenkorból Luis Bacalov és Philip Glass. Elképesztő tudású előadók sorakoznak fel: a zongoristák közül érdemes megjegyezni Lilya Zilberstein, Alexander Mogilevsky és Nicholas Angelich nevét, Ilya Gringolts és Mayu Kishima pompásan hegedül, és dagadhat a büszkeségtől a magyar kebel, hallván a svájci Géza Hosszu-Legocky és Argerich közös Bartók-játékát (Román népi táncok). Paul Meyer csodás érzékenységgel klarinétozik Brahms a-moll triójában, de az igazság az, hogy mindenki megérdemelné a személyre szóló méltatást, például Alissa, Natalia és Jura Margulis, Turina h-moll triójának előadói. Hogy mi a közös a sok különböző tolmácsolásban? Az élő koncertfelvételek varázsa, a hangszeres perfekciót átlelkesítő szenvedély, a kommunikatív közvetlenség, Argerich mindenkire kiáradó, kreatív szelleme.

Warner, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.