Magyar Narancs: Bécsben múlt hónapban tartották a Zubin Mehta Ünnepi Játékokat, de az ünneplésnek még nincs vége. Milyen jelentőséget tulajdonít az évfordulós megemlékezéseknek?
Zubin Mehta: Lényegét tekintve csak az számít, hogy a zenét jól tolmácsoljam, függetlenül attól, hogy a naptár szerint éppen melyik zeneszerzőnek van évfordulója. És ez a saját évfordulóimra is igaz.
MN: Szép kerek szám.
ZM: Nem szeretnék olyan karmester szerepében tetszelegni, aki görcsösen ragaszkodik a dirigáláshoz. Addig csinálom, amíg a szenvedély éltet.
MN: Minek köszönhető, hogy sokévi vándorlás után végül Firenzében állapodott meg?
ZM: Huszonöt év szerelem fűz Firenzéhez és a Maggio Musicaléhoz, de változatlanul kétlaki vagyok. Los Angeles a "pénzügyi otthonom", míg a toscanai főváros a választott hazám. Az ország iránti vonzalmam még a hatvanas évek elején kezdődött, amikor Sienában dirigálást és zeneszerzést tanultam.
MN: Pályafutása kezdetétől békeharcos művész hírében áll, szolidaritáskoncerteket adott a világ háború és természeti katasztrófák sújtotta területein. Honnan ez az elkötelezettség?
ZM: Mindig is megvolt bennem. Életem első koncertjét 1956 novemberében adtam a bécsi zeneakadémia növendékeivel a magyar menekülteknek. A megbékélés karmestere vagyok, hiszek a zene egyesítő erejében. Nem gondolom, hogy a karmesteri pálca hozza el a békét az emberek életébe, de rendületlenül hiszek abban, hogy lehet és kell jeleket hagyni. Ha a mindenható eszközt adott a kezembe, kötelességem élni vele. Oda kell vinni a zenét, ahol szükség van rá.
MN: Szoros kapcsolat fűzi az izraeli filharmonikusokhoz.
ZM: Még a hatnapos háború idején kezdődött. Hans Swarowsky karmester iskolájának a növendékeként, tizennyolc évesen kerültem Bécsbe, ahol hét évet töltöttem. Munka nélküli, kezdő karmester voltam, amikor felkérést kaptam, hogy Ormándy Jenő lemondása miatt vezényeljem az Izraeli Filharmonikus Zenekart. Katonai repülőgépet küldtek értem, hogy az utolsó pillanatban megmentsem a koncertet. Beethoven IX. szimfóniájával debütáltam Tel-Avivban ötven évvel ezelőtt. Missziónak tekintettem, mint ahogy tekintem ma is az arabok és a zsidók közötti megbékélést. Mély szeretet és szolidaritás fűz az izraeli néphez, a közönséghez, a zenekarhoz. Néhány éve létrehoztam Tel-Avivban a Buchmann-Mehta Alapítványt, amelynek szervezésében a zenekar tagjai tanítanak fiatal zenészeket.
MN: Foglalkoztatja az utódlás kérdése, a jövő generációjának képzése?
ZM: Hogyne, főként Európában erősen elköteleztem magam a zeneoktatás iránt.
MN: Milyennek látja az utánpótlást?
ZM: Ígéretesnek.
MN: Nem gondolja, hogy manapság kevesebb nagy karmester-egyéniség van az olyan titánokhoz mérten, mint amilyen Karajan, Bernstein vagy Solti György volt?
ZM: A fiatalok között talán, de ha csak a saját nemzedékemre gondolok, olyan barátaimra, mint Claudio Abbado, Daniel Barenboim, Pinchas Zukerman, nincs hiány tehetségekből. Igaz, főleg a szólisták, kiváltképpen a fiatal hegedűművészek között van számos figyelemre méltó talentum, például a német Arabella Steinbacher, az osztrák Buchbecker, a holland Janine Jansen. Ugyanez vonatkozik a fiatal operaénekesekre is. Csak Wagner-tenorokból van hiány, Brünhildákból viszont széles a kínálat. Egyébként Marton Éva az egyik legnagyobb Brünhilda.
MN: Mi vezette, amikor néhány éve könyvet írt Életem partitúrája címmel?
ZM: A kiadó hosszasan kapacitált, hogy papírra vessem az életregényemet. Németül írtam, és végül olyan sikere lett, hogy még Kínában is kiadták. Korábban elzárkóztam minden hasonló megkeresés elől, mert azt gondoltam, túl személyes dolog. Kit érdekelhet, hogy ki vagyok, honnan jöttem, milyen a nőideálom, mit gondolok családról, barátokról, zenéről, életről? Aztán rájöttem, hogy mindaz, ami velem történt, nem magánügy, és talán átadhatok valamit a fiatal nemzedékeknek.
MN: Van-e bármi, amit hiányol ebből a gazdag és színes életműből?
ZM: Talán csak egy dolgot sajnálok, hogy manapság kevés lemezfelvétel készül. A barokk zene specialistái, mondhatni, élen járnak ezen a téren. Amúgy pedig nem szokásom azon rágódni, ami nincs. Mindig is úgy éreztem, hogy a sors a tenyerén hordoz.
MN: A hinduizmushoz, a vallásokhoz milyen a viszonya?
ZM: Az én vallásom a zene, mindamellett, hogy eredendően hiszek valami földöntúli erőben - ami jó karmester módján egyberendezi és összhangban tartja ezt a furcsa, sokszólamú világot.
