„Meyerbeer az én számomra különleges eset: nem arról van szó, hogy gyűlölöm őt, hanem hogy végtelenül visszataszítónak tartom. Ez a mindig szívélyes és szolgálatkész ember életem legsötétebb – majdnem azt mondhatnám, legelátkozottabb – szakaszát juttatja eszembe, amikor még azt is eljátszotta, hogy védelmébe vesz; az összeköttetések és hátsó lépcsők korát éltük, olyan pártfogók járatták a bolondját velünk, akiket belül mélységesen megvetettünk.” Richard Wagner írt ekképp Lisztnek küldött egyik zavarba ejtően őszinte levelében, a 19. század tán legsikeresebb operagyárosáról, Giacomo Meyerbeerről. A francia nagyopera mestere előtt hajdan maga a fiatal Wagner is térdre borult; „az Ön tulajdona”, „az Ön szolgája”: így hivatkozott szerény önmagára a Meyerbeerhez küldött, támogatást kolduló leveleiben. Aztán fordult a kocka, s Wagner éppen Meyerbeert tette meg – hol nevesítve, hol csak körülírva – az elvtelen és fantáziátlan zsidó komponista példájának, aki unatkozó, gyökértelen közönségének egészen triviális szórakozást kínál operáival. Wagner antiszemita rosszindulatát nem érdemes mérlegre tennünk, ám Meyerbeer operaszerzői rangját és zenéjének értékeit ki-ki maga veheti majd fontolóra az Opera következő bemutatóján, hiszen az Erkelben szombat este a főmű gyanánt veendő Meyerbeer-alkotás, A hugenották tér vissza hosszú-hosszú szünet után a hazai repertoárra (október 28., hat óra). A Szent Bertalan-éji vérengzést tárgyazó opera rendezője Szikora János, karmestere Oliver von Dohnányi lesz, Valois Margit királyné szerepét pedig Kolonits Klára énekli majd.
Szégyen, de igaz: Wagner másik zsidó zenei mumusa Felix Mendelssohn volt, aki ezekben a napokban nem zeneszerzőként, hanem mint egy eszményi zenekar atyamestere idéződhet majd elénk. Budapestre érkezik ugyanis a lipcsei Gewandhaus Zenekara, s ennek az együttesnek 1835-től korai haláláig Mendelssohn volt a Kapellmeistere (Nemzeti Hangversenyterem, november 3., fél nyolc). A koncert karmestere a dirigensek Nesztora, az immár a 91. életévében járó Herbert Blomstedt lesz (képünkön), aki rokonszenves idealizmusával mindmáig azt hirdeti, hogy a zene hatalmas erkölcsi erővé válhat világunkban. A lipcseiek, mondhatni, e program szellemében, Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniáját játsszák majd, valamint Brahms Hegedűversenyét, melynek szólistája sokunk kedves hegedűse, Leonidasz Kavakosz lesz.
A Budapesti Fesztiválzenekar egy másik, közönségkedvenc hangszeres szólistát léptet majd fel esedékes zeneakadémiai hangversenyein: a zongorista Piotr Anderszewskit (október 28., háromnegyed nyolc, illetve október 29., fél négy). A részben magyar származású lengyel művész Haydn egyik billentyűs versenyművének szólóját veri majd ki a zongoráján: méghozzá a magyaros rondo tételéről nevezetes No. 11-es D-dúr koncertet. Egy csoda az a tétel, ahogyan garantáltan az lesz a műsoron felhangzó másik Haydn-mű is, hiszen Takács-Nagy Gáborék a 96-os sorszámú szimfóniával zárják majd a meghirdetett programot, s e mű hagyományos ragadványneve a „Csoda”.
