Lemez

Nemzeti együttműködés

The National: Sleep Well Beast

Zene

A 2000-es évek eleji New York-i színtéren a The National amolyan „futottak még” zenekarnak számított, másfél évtized után viszont abból az időszakból már egyértelműen ők az egyetlenek, akik alkotó-előadóként relevánsak tudtak maradni.

A Strokes egyre gyengébb lemezeket csinált, és nem is túl aktív mostanában, a szintén elszürkülő Interpol meg a 2002-es albumát turnéztatja. Amúgy a The Nationalről már nem igazán érdemes New York-i együttesként beszélni: a tagok lakcímkártyáin olyan városok szerepelnek, mint Cincinnati, Koppenhága, Párizs és Los Angeles.

A zenekar kreatív szempontból a 2010-es High Violettel ért fel a csúcsra, de a siker megmaradt a három évvel későbbi, valamivel haloványabb Trouble Will Find Me-n is, és úgy tűnik, ez a széria most sem ért véget. A The National az idei Glastonburyn már co-headliner pozícióban lépett fel a Foo Fighters előtt, több tízezer rajongó örömére, a Sleep Well Beast album pedig nemcsak Nagy-Britanniában, de egyebek mellett Horvátországban (!) is az első helyen nyitott. A Dessner és Devendorf testvérpárok, valamint Matt Berninger énekes alkotta csapat Kaliforniában kezdte a munkálatokat, majd egy berlini kitérőt követően egy New York állambeli, isten háta mögötti tóparti helyen rögzítette a dalok nagy részét. A Nobody Else Will Be There című nyitószám erre is utal, noha egy nyíltan demokrata zenekartól azt várná az ember, hogy a szövegek nagy részét Donald Trump uralja. Csakhogy a lemez dalai már megszülettek a tavalyi elnökválasztás előtt. Visszatérő téma több számban is a szülő-gyerek kapcsolat, New York, valamint az alkohol és a marihuána, hiszen ahogy azt a pár éve Kaliforniába költöző Berninger megjegyezte, „a napsütés és a fű új perspektívákat tárt fel”. A frontember a szövegeken szorosan együttműködött feleségével, Carin Besser íróval, aki zenekari berkekben a humoros Yoko becenévre hallgat. Nem meglepő, hogy az egyik dal címében (Carin at the Liquor Store) még a neve is felbukkan.

A Sleep Well Beast kevés zenei újdonságainak egyike a korábban hanyagolt gitárszólók felbukkanása, ennek ellenére az összhangzás valamelyest elektronikusabb lett. Az album kulcsdala a Day I Die című posztpunksláger, de szintén izgalmas az egyaránt nagyszerűen lezárt Empire Line és az I’ll Destroy You. Sajnos becsúszik egy-két töltelék is, de a sokszor cohenesen dörmögő Berningert és társait még így is élvezet hallgatni. Ahogy a Trouble Will Find Me, úgy a Sleep Well Beast sem hozza a High Violet szintjét, de ettől ez még így is az év egyik kiemelkedő gitárzenei albuma.

4AD, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.