Lemez

Nemzeti együttműködés

The National: Sleep Well Beast

Zene

A 2000-es évek eleji New York-i színtéren a The National amolyan „futottak még” zenekarnak számított, másfél évtized után viszont abból az időszakból már egyértelműen ők az egyetlenek, akik alkotó-előadóként relevánsak tudtak maradni.

A Strokes egyre gyengébb lemezeket csinált, és nem is túl aktív mostanában, a szintén elszürkülő Interpol meg a 2002-es albumát turnéztatja. Amúgy a The Nationalről már nem igazán érdemes New York-i együttesként beszélni: a tagok lakcímkártyáin olyan városok szerepelnek, mint Cincinnati, Koppenhága, Párizs és Los Angeles.

A zenekar kreatív szempontból a 2010-es High Violettel ért fel a csúcsra, de a siker megmaradt a három évvel későbbi, valamivel haloványabb Trouble Will Find Me-n is, és úgy tűnik, ez a széria most sem ért véget. A The National az idei Glastonburyn már co-headliner pozícióban lépett fel a Foo Fighters előtt, több tízezer rajongó örömére, a Sleep Well Beast album pedig nemcsak Nagy-Britanniában, de egyebek mellett Horvátországban (!) is az első helyen nyitott. A Dessner és Devendorf testvérpárok, valamint Matt Berninger énekes alkotta csapat Kaliforniában kezdte a munkálatokat, majd egy berlini kitérőt követően egy New York állambeli, isten háta mögötti tóparti helyen rögzítette a dalok nagy részét. A Nobody Else Will Be There című nyitószám erre is utal, noha egy nyíltan demokrata zenekartól azt várná az ember, hogy a szövegek nagy részét Donald Trump uralja. Csakhogy a lemez dalai már megszülettek a tavalyi elnökválasztás előtt. Visszatérő téma több számban is a szülő-gyerek kapcsolat, New York, valamint az alkohol és a marihuána, hiszen ahogy azt a pár éve Kaliforniába költöző Berninger megjegyezte, „a napsütés és a fű új perspektívákat tárt fel”. A frontember a szövegeken szorosan együttműködött feleségével, Carin Besser íróval, aki zenekari berkekben a humoros Yoko becenévre hallgat. Nem meglepő, hogy az egyik dal címében (Carin at the Liquor Store) még a neve is felbukkan.

A Sleep Well Beast kevés zenei újdonságainak egyike a korábban hanyagolt gitárszólók felbukkanása, ennek ellenére az összhangzás valamelyest elektronikusabb lett. Az album kulcsdala a Day I Die című posztpunksláger, de szintén izgalmas az egyaránt nagyszerűen lezárt Empire Line és az I’ll Destroy You. Sajnos becsúszik egy-két töltelék is, de a sokszor cohenesen dörmögő Berningert és társait még így is élvezet hallgatni. Ahogy a Trouble Will Find Me, úgy a Sleep Well Beast sem hozza a High Violet szintjét, de ettől ez még így is az év egyik kiemelkedő gitárzenei albuma.

4AD, 2017

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.