Az ötödik elem – A Motörhead a VOLT-on

Zene

Egészségügyi gondok ide vagy oda, a Motörhead 12. magyarországi koncertje nem sokban különbözött az előző 11-től. De Lemmyék azon kevesek közé tartoznak, akiknek nagyon jól áll az állandóság.

Rengeteg zenésszel volt már szerencsém interjúzni, köztük nagy kedvencekkel is, viszont ha választanom kéne, hogy melyik interjúalanyra vagyok a legbüszkébb, akkor kapásból Lemmyt mondanám. Szakmai szempontból egyáltalán nem sikerült jól a beszélgetés (nem könnyű őt szóra bírni), mégis óriási élmény volt belépni a nyerőgépekkel és whiskysüvegekkel gazdagon ellátott öltözőjébe, és hallgatni az akadozó dörmögést. Ami meg a Motörheadet illeti, hirtelen legalább száz együttest fel tudok sorolni fejből, amelyet jobban kedvelek, mégis szinte a napokat visszaszámolva vártam Lemmyék VOLT-os koncertjét.

Az idén negyvenéves Motörhead utoljára négy éve járt Magyarországon, és az azóta halmozódó egészségügyi problémák miatt mindenki azt találgatta, hogy Lemmy hogyan birkózik meg a feladattal az elképesztő hőségben. A hetvenedik életévében járó hivatásos rocklegenda azért ennél nagyobb akadályokat is sikerrel vett már az életben, úgyhogy szerencsére ezen az estén sincs semmi gond. Kijön a színpadra, köszönti a „jó öreg Magyarországot”, és odavakkantja a mondatot, amire mindenki várt: „hello, we are Motörhead, and we play rock and roll.” Innentől pedig jön egy 70 perces ámokfutás a jól bevált, ezredszerre is ugyanolyan jól működő sémákkal. Lemmy szokás szerint szinte ritmusgitárként kezeli a basszust, Phil Campbell pont a kellő arányban adagolja a riffeket, illetve a szólókat, Mikkey Dee teljesítményére pedig egyszerűen nincsenek szavak. Lehet, hogy a dobszóló a rockzene legunalmasabb találmánya, de nem akkor, ha ő játszik: a Doctor Rockban bemutatott produkciója előtt még a Parov Stelart és David Guettát váró nézők is meghajolnak.

false

 

Fotó: MTI – Nyikos Péter

14 számot kapunk (a legtöbbet az Overkill albumról), plusz némi bohóckodást a zenészektől – Campbell kicsit kekeckedik Lemmyvel, aki soha nem volt az összekötő szövegek nagymestere, és sokszor amúgy sem lehet érteni, amit mond. Az Ace Of Spadest úgy konferálja be, hogy „tudjátok, ez az a híres szám, a ma esti utolsó, és ha nagyon akarjátok, utána még visszajövünk”. Persze, hogy akarja a közönség, a ráadás az Overkill, melyet követően elégedett zenészek és vigyorgó nézők távoznak a helyszínről.

Lemmy ezt a bulit is letudta simán, de hát a nagy túlélők már csak ilyenek. Kicsit furának hat ő ebben a szelfibotok és drónok jellemezte érában, ráadásul úgy tűnik, mintha nem is egy pár évtizeddel ezelőtti, hanem egy sokkal régebbi korszak egyik utolsó képviselője lenne. De amíg ilyen formában nyomja, nagy baj nem lehet – a zenésztársai úgyis simán átsegítik egy-két bizonytalanabb pillanaton. A Motörhead az ötödik elem.

VOLT Fesztivál, 2015. július 3.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.