Lemez

Az Úr hangja

Philippe Jaroussky: La vanità del mondo

Zene

Az Úr hangja az Sinkovits Imre vagy Bessenyei Ferenc, gondoljuk, s emlékeink nyomán már hallani is véljük a dörgedelmes orgánumot, amely persze még véletlenül sem emelkedik kontratenori magasságokba.

Pedig ha Madách Imrénél nem is, a 17–18. századi itáliai oratóriumokban annál gyakrabban jutott a korszak ünnepelt castratóinak a bibliai szólamok java: az angyalok, a szentek, az allegorikus alakok, vagy éppenséggel az Úr áriái. Tavaly tucatnyi ilyen oratóriumrészletből állította össze új szólólemezének anyagát a francia Philippe Jaroussky, ismét rácsodálkoztatva a közönséget az olykor még névről sem ismerős barokk zeneszerzők és életművük valóságos Atlantiszára. A most Jaroussky hangján Mózeshez szóló Isten magándala például az éppen csak megjegyzett nevű Fortunato Chelleri oratóriumából (Dio sul Sinai) vétetett, a lemeznek címét kölcsönző La vanità del mondo esetében pedig a komponista munkáltatóját, a Buda visszavívásában is részes Kék herceget, vagyis II. Miksa Emánuel bajor választófejedelmet jobban ismerhetjük, mint az ihletett kismestert, Pietro Torrit.

Bár Jaroussky a kísérőfüzetben az oratóriumoknak a korabeli operáktól való megkülönböztető jegyeire helyezi a hangsúlyt, mi tagadás, a nyilvánvaló hasonlóságokat könnyebb észlelni. Annál is inkább, hiszen tudható, a bibliai történetek esetében az oratórium műfajának választása a konfliktuskerülés királyi útjának számított. S valóban, az ótestamentumi Joáb Antonio Caldara művében (Assalonne) mondhatni szabványos megvető áriát, aria di sdegnót énekel, s hasonlóan operába illene a lemez talán legnagyobb csodája, Alessandro Scarlatti La Giudittájának altatódala is (Dormi, o fulmine di guerra). Ráadásul ez utóbbi esetben operai léptékű ambivalens jelenetre ismerhetünk rá, merthogy az éterien gyönyörű dallammal Holofernészt késztetik gyanútlan elszenderedésre – hogy aztán Judit levághassa a fejét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.