Opera

V. Sziszifusz

Verdi: Don Carlos

Zene

Ha éppen nem a Bánk bánról vagy a Borisz Godunovról van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az operák már rég készen vannak, s hogy ilyesformán egy adott mű színre állításakor már csupán a hogyan lehet a kérdés, és nem a mit.

Pedig a repertoár meglepően tekintélyes hányadát olyan operák alkotják, amelyek egynél több műalakban léteznek, vagyis döntést, sőt akár döntések valóságos sorozatát követelik meg minden egyes újabb bemutató előtt. Ilyen a Don Carlos is, amely lehet négy- vagy ötfelvonásos, francia vagy olasz nyelvű, mehet balettbetéttel vagy a nélkül, összesen tán hétféle változatban – hogy a szinte tradicionális húzásokról és az egyéb posztumusz beavatkozásokról ne is beszéljünk. Normális időkben tehát igencsak nagy feneket kerítenénk annak a ténynek, hogy Verdi operája, amely Mikó András 1969-es (majd 2002-ben felújított) és Kerényi Miklós Gábor 1994-es rendezésében is – mintegy hagyományszerűen – négyfelvonásos alakjában jutott színpadra, most végre ötfelvonásosan, közelebbről az úgynevezett modenai verzióban (1886) tért vissza az Opera műsorára.

De hát most épp nem élünk normális időket, így aztán magának a bemutatónak a puszta létrejötte és online közvetítése vált tetté, a szó már-már hősi, vagy legalábbis vakmerően merész értelmében. Merthogy az Opera látványos rákapcsolása a bemutatók teljesítésére és bepótlására nyilvánvalóan kockázatos vállalkozás, különösen az olyan sokszereplős és egyebekben is nagy igényű művek esetében, mint amilyen a Don Carlos. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a produkciók mintha egy fokkal a premierkészültség szintje alatt jutnának a laptopok, táblagépek és okostévék közönsége elé, s az előadások közvetítésének adásrendezői frontján is jócskán akadnak még bakik. Azonban a kiérleletlenség észlelése közben legalább módunk nyílik a saját operaházunk jelen idejű produkcióival találkozni, s ez a lehetőség a valódi pesti operabolondok számára akkor is értékes, ha mindeközben kötésig gázolunk is a konzervelőadások netes áradatában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.