Opera

V. Sziszifusz

Verdi: Don Carlos

Zene

Ha éppen nem a Bánk bánról vagy a Borisz Godunovról van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az operák már rég készen vannak, s hogy ilyesformán egy adott mű színre állításakor már csupán a hogyan lehet a kérdés, és nem a mit.

Pedig a repertoár meglepően tekintélyes hányadát olyan operák alkotják, amelyek egynél több műalakban léteznek, vagyis döntést, sőt akár döntések valóságos sorozatát követelik meg minden egyes újabb bemutató előtt. Ilyen a Don Carlos is, amely lehet négy- vagy ötfelvonásos, francia vagy olasz nyelvű, mehet balettbetéttel vagy a nélkül, összesen tán hétféle változatban – hogy a szinte tradicionális húzásokról és az egyéb posztumusz beavatkozásokról ne is beszéljünk. Normális időkben tehát igencsak nagy feneket kerítenénk annak a ténynek, hogy Verdi operája, amely Mikó András 1969-es (majd 2002-ben felújított) és Kerényi Miklós Gábor 1994-es rendezésében is – mintegy hagyományszerűen – négyfelvonásos alakjában jutott színpadra, most végre ötfelvonásosan, közelebbről az úgynevezett modenai verzióban (1886) tért vissza az Opera műsorára.

De hát most épp nem élünk normális időket, így aztán magának a bemutatónak a puszta létrejötte és online közvetítése vált tetté, a szó már-már hősi, vagy legalábbis vakmerően merész értelmében. Merthogy az Opera látványos rákapcsolása a bemutatók teljesítésére és bepótlására nyilvánvalóan kockázatos vállalkozás, különösen az olyan sokszereplős és egyebekben is nagy igényű művek esetében, mint amilyen a Don Carlos. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a produkciók mintha egy fokkal a premierkészültség szintje alatt jutnának a laptopok, táblagépek és okostévék közönsége elé, s az előadások közvetítésének adásrendezői frontján is jócskán akadnak még bakik. Azonban a kiérleletlenség észlelése közben legalább módunk nyílik a saját operaházunk jelen idejű produkcióival találkozni, s ez a lehetőség a valódi pesti operabolondok számára akkor is értékes, ha mindeközben kötésig gázolunk is a konzervelőadások netes áradatában.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.