Opera

V. Sziszifusz

Verdi: Don Carlos

Zene

Ha éppen nem a Bánk bánról vagy a Borisz Godunovról van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az operák már rég készen vannak, s hogy ilyesformán egy adott mű színre állításakor már csupán a hogyan lehet a kérdés, és nem a mit.

Pedig a repertoár meglepően tekintélyes hányadát olyan operák alkotják, amelyek egynél több műalakban léteznek, vagyis döntést, sőt akár döntések valóságos sorozatát követelik meg minden egyes újabb bemutató előtt. Ilyen a Don Carlos is, amely lehet négy- vagy ötfelvonásos, francia vagy olasz nyelvű, mehet balettbetéttel vagy a nélkül, összesen tán hétféle változatban – hogy a szinte tradicionális húzásokról és az egyéb posztumusz beavatkozásokról ne is beszéljünk. Normális időkben tehát igencsak nagy feneket kerítenénk annak a ténynek, hogy Verdi operája, amely Mikó András 1969-es (majd 2002-ben felújított) és Kerényi Miklós Gábor 1994-es rendezésében is – mintegy hagyományszerűen – négyfelvonásos alakjában jutott színpadra, most végre ötfelvonásosan, közelebbről az úgynevezett modenai verzióban (1886) tért vissza az Opera műsorára.

De hát most épp nem élünk normális időket, így aztán magának a bemutatónak a puszta létrejötte és online közvetítése vált tetté, a szó már-már hősi, vagy legalábbis vakmerően merész értelmében. Merthogy az Opera látványos rákapcsolása a bemutatók teljesítésére és bepótlására nyilvánvalóan kockázatos vállalkozás, különösen az olyan sokszereplős és egyebekben is nagy igényű művek esetében, mint amilyen a Don Carlos. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a produkciók mintha egy fokkal a premierkészültség szintje alatt jutnának a laptopok, táblagépek és okostévék közönsége elé, s az előadások közvetítésének adásrendezői frontján is jócskán akadnak még bakik. Azonban a kiérleletlenség észlelése közben legalább módunk nyílik a saját operaházunk jelen idejű produkcióival találkozni, s ez a lehetőség a valódi pesti operabolondok számára akkor is értékes, ha mindeközben kötésig gázolunk is a konzervelőadások netes áradatában.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.