„Azt hiszem, királylány” – Jónás Vera dalszerző-előadó

  • Sisso
  • 2014. november 19.

Zene

Nagylemez után kislemez – bemutatókoncert november 22-én az Akváriumban.

magyarnarancs.hu: Mit jelent manapság az a szó, hogy kislemez?

Jónás Vera: A kislemez bizonyos szempontból sokkal izgalmasabb, kevesebb dalra több fókuszt enged. Fontos epizód játszódik most az életemben, kiemelt helyet érdemel ez a négy dal. A Game megjelenése óta többen kérdezték, „meg tudom-e ugrani a következő lécet” egy legalább olyan jó új lemezzel, mint az előző. Eddig nem éreztem ezzel kapcsolatban különösebb belső nyomást, de engem mindig az lendít tovább, ha folyamatosan írok, és most valamiért nem akartam tartogatni ezeket a dalokat. Az, hogy érdemes-e bármilyen lemezt csinálni ma, nem befolyásol, az a dolgom, hogy bizonyítékot adjak rá, hogy nagyon is.

magyarnarancs.hu: Hogyan készültek ezek a dalok?

JV: Rendszertelenül írtam a dalokat, úgy szoktam. Van, ami 5 perc alatt kicsúszott, és van, amin hónapokig szenvedtem. Moldvai Márk producerrel dolgoztunk most is, némely dalszöveget akkor fejeztem be, mikor ő kiszaladt rágyújtani. Kíváncsi vagyok, milyen életük lesz ezeknek a bátor daloknak úgy, hogy közben a stílus is változóban van: egy kicsit elmozdulunk a rockos, néha pszichedelikus, nagyobb energiájú és dinamikájú zene felé. Dés András a kezdetektől ütőhangszereken játszott velünk, nyáron azonban lábdob és pergő nélkül már nem értük el a kívánt hangerőt, hangképet. Azzal, hogy szeptembertől G. Szabó Hunor dobol az Experimentben, lassan végre kilépünk a „dzsesszes” kalickából. A vele felvett négy szám kicsit felrobbantja az eddigieket, a címadó Wantedon ráadásul Jamie Winchester is énekel.

false

 

Fotó: Palkó Eszter

magyarnarancs.hu: Mikor és hol hallhatjuk ezeket a dalokat élőben?

JV: November 22-én a Kéknyúl Hammond Banddel közösen lesz az Akváriumban a lemezbemutató. A koncert után sok kis szóló és zenekaros buli lesz, majd december 26-án az A38-on zárjuk az évet. A verajonas.com-on és a Facebook-oldalon minden infó fent van.

magyarnarancs.hu: Mitől függ, hogy szólóban vagy az Experimenttel zenélsz?

JV: A szólókoncert a legnagyobb mély víz egy előadó számára. Nincs kivel összekacsintani egy-egy rontásnál, nincs kapaszkodó, csak a gitárom van, az effektjeim és a hangom. Azóta érzem magam teljes értékű előadónak, amióta szólóbulikat is vállalok. Ezek ülő közönség előtt, zárt, csendes térben vagy lakásban a legsikeresebbek. Szoktam készülni extrákkal ilyenkor, viszek kis hangszereket a közönségnek, többet beszélek, énekeltetem őket. A Jónás Vera Experiment más tészta, ott tomboló energiákkal dolgozunk. Mindkettő nagy kihívás és tanulás egyszerre.

magyarnarancs.hu: Van-e új lemezed vagy más terved?

JV: November végén a Game megjelenik Japánban, ez nagyon izgi, iszonyú lelkes Kazuhiro, a Whereabouts Records vezetője. A kislemez egyik dalából (talán a Send Your Love-ból) szeretnék egy klipet készíteni. És van új lemezötlet, elrugaszkodunk, kipróbáljuk magunkat valami teljesen másban, de erről még nem mondhatok semmit.

magyarnarancs.hu: Londonban is van életed?

JV: Két-három havonta járok ki klubkoncerteket játszani, van kint is egy zenekarom. Most meghívtak egy szóló loopolós estre, csak én és a sok effekt. Amúgy nem bírok leszokni a városról, no meg van néhány kulcsfontosságú ember kint, akiket nem szeretnék elengedni.

magyarnarancs.hu: Mi lennél zene nélkül?

JV: Ha ezt kábé 20 évvel ezelőtt kérdezed, a válasz kézenfekvő: pénztáros. Most viszont nehéz válaszolni, mert így is több más területre kacsingató tervem van. Ha egyet kell választanom, azt hiszem, királylány.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.