Koncert

Bachanália

John Eliot Gardiner a Zeneakadémián

  • Kling József
  • 2018. június 24.

Zene

Önkényes, hajlíthatatlan, lobbanékony. Ezeket a jelzőket aggatja John Eliot Gardinerre a vitriolos kritikus, Norman Lebrecht Maestro! A karmestermítosz című könyvében. Lebrecht jellemzése tömör és precíz, a továbbiakban mégis megbocsáthatatlanul hiányos.

Ugyanis alig másfél oldalt szentel arra, hogy felskiccelje a muzsikus portréját, és pikírtsége sajnos megakadályozza a felismerésben: a 75 éves Gardiner nemcsak abban különbözik a régi zene mezítlábas idealistáitól, hogy földbirtokos családban nőtt fel, és máig aktívan vezeti dorseti bio­gazdaságát. Még csak nem is mérhetetlen becsvágyával tűnik ki a bélhúrok apostolai közül. Hanem azzal, hogy mindenki másénál jobban felismerhető, egyedi, védjeggyé csiszolt hangja van. Amihez valóban kellett önkény és hajlíthatatlanság, de leginkább az a tűz, aminek fényénél döbbenten csodálkozunk rá az unalomig ismert művek ismeretlen hangjára.

Már majdnem húsz éve annak, hogy a historizmus élő legendája körbehordozta Bach kantátáit a világban. Akkor az összes fennmaradt 198 darabot eljátszotta zenekarával (English Baroque Soloists) és kórusával (Monteverdi Choir) Európa és az USA több mint hatvan templomában. Most négyet utaz­tat Európában, két korai weimarit és két jóval későbbi, az úgynevezett korálkantáták típusát képviselő darabot.

Gardiner előadásaiban mindig is a zene táncos karakterét hangsúlyozta, de soha nem ment el a falig.

Ezen az estén minden határt átlépett: látványosan vallástalanította Bach zenéjét, minden pillanatban a tánc apoteózisának lehettünk tanúi. Olykor kedvem lett volna csápolni vagy beletapsolni. A Jesu és Gott szavakat a ritmus, a tempó, a dikció, a frazeálás, az énekesek artikulációja megfosztotta vallásos jelentésétől.

Jött az óriás Reginald Mobley, és gyengédséget, puhaságot, melegséget, érzékiséget hozott kontratenor hangjában. Megteremtette az erotikus hangnemet, ami a darabok táncos karakterének hangsúlyozásával egyre világosabb és átélhetőbb lett. Julia Doyle szopránja az érzéki újabb és újabb árnyalatait villantotta fel, szökdécselő csilingelést a BWV 70 szóló­áriájában, operai kacérságot a BWV 78 szoprán–alt duettjében, amit később mozarti magasságokba emelt a BWV 140 szoprán–baszus duettjében. Ugyanez az érzéki zsenialitás hatotta át a hangszereseket is. Marco Frezzato olyan szerelmesen enyelgett a csellójával, hogy abba nem lehetett nem beleborzongani. Az elsőhegedűs Kati Debretzeni a Máté-passió híres Erbarme dichjét idéző sicilianója fokról fokra megtelt elfojtott vágyakozással.

Vagy ott volt az oboista, Rachel Baldock, akiért olykor aggódtam, mert látványosan versenyt futott a saját tüdejével. De amikor csukott szemmel hallgattam, észrevettem, hogy szerelmes sóvárgással és sóhajjal lehelte tele a Zeneakadémia nagytermét.

Gardiner mindig kihozza belőlem: ezt így még tényleg soha nem hallottam! De most úgy álltam fel a négy Bach-kantáta után, hogy elérte a plafont, ezt már nem lehet tovább fokozni.

Zeneakadémia, május 16.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.