Lemez

Foggal karcolva

Kettős Tamás és a Vadszamarak második lemeze helló!

  • - minek -
  • 2018. június 24.

Zene

Bár nem előzmények nélküli, mindenképpen hiánypótló idehaza a kiváló zenészek által prezentált jazz/rock/punk/funk fúziós zene és a rap házasítása – különösen, ha a szerző-előadó szinte nyelvújítói elhivatottsággal és leleménnyel űzi a szakmát.

A képzőművészként, perfomerként és költőként is aktív Kettős Tamás a 2000-es évek első évtizedében találta meg ihlető forrását az akkor virágzó underground hiphopszíntéren, és e közeg megihlette az addigra már tapasztalt szófűzőt. Adta magát, hogy élőben feljátszott zenére és ütemekre tolja a rímeket, így az idők során számos zenész megfordult a Kettős által megálmodott Vadszamarak zenekarban. A jelenlegi felállás három éve alakult ki, akkor készítették el a Ragyog aki vagyok minialbumot meg a friss anyagot, amin az alapzenekar mellett (Szegő Dávid, dob; Bordás Péter, basszus; Major Bálint, gitár) fúvósok (Békési Laca, Murad Abbas) és egy elektromos citerás (Sztojka) is helyet kapott.

Az Intro tisztán szöveges mini önportréja magában is remek bevezető ahhoz, ami ránk vár: gördülékenyen összehegesztett sorok és rímek perfekt metrumban, ami kívánja a dobot meg a basszust. A Fless izgalmasan feszes ritmikája és latinos/jazzes melódiái felett Kettős a Facebook-világról ad gunyoros látleletet, míg az egész szám át nem fordul egy jól eltalált, hangulatos funky jammelésbe. A jazz­groove-ban úszó Egyszer voltban a lemez tán legütősebb szövegeit hallhatjuk („Fejünk felett az összes padló, de gyöngyöt sírunk, mint a kagyló”). A Napfokozat ideges rock and rollja szinte punksebességen táncoltatja a befogadó agyát, miközben Kettős Tamás még gyorsabban tolja a változatlanul szellemes és gördülékeny rímeket, míg a Füttyös hamisítatlan jazz/funk diszkója még az eddigiekhez képest is jobban odatesz a táncparkettre. És hogy mennyire fertőző tud lenni ez a lírikus nyelvparádé, azt jelzi, hogy a lazulós Vízhangból szinte hiányzik a még több szöveg, a teljesen instrumentális s szinte szvitszerű Új szavak pedig – bár önmagában érdekes – kissé kilóg a lemez szövetéből. A záró Hőségriadó funkos-rockos etűdje ezúttal szó szerint sültrealista nyersanyagból párolt szürreáliája már az elkerülhetetlen kánikulára készít fel némi lebegős, hápogós wah-wah gitárszólóval körítve.

Szerzői kiadás, 2018

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.