A képzőművészként, perfomerként és költőként is aktív Kettős Tamás a 2000-es évek első évtizedében találta meg ihlető forrását az akkor virágzó underground hiphopszíntéren, és e közeg megihlette az addigra már tapasztalt szófűzőt. Adta magát, hogy élőben feljátszott zenére és ütemekre tolja a rímeket, így az idők során számos zenész megfordult a Kettős által megálmodott Vadszamarak zenekarban. A jelenlegi felállás három éve alakult ki, akkor készítették el a Ragyog aki vagyok minialbumot meg a friss anyagot, amin az alapzenekar mellett (Szegő Dávid, dob; Bordás Péter, basszus; Major Bálint, gitár) fúvósok (Békési Laca, Murad Abbas) és egy elektromos citerás (Sztojka) is helyet kapott.
Az Intro tisztán szöveges mini önportréja magában is remek bevezető ahhoz, ami ránk vár: gördülékenyen összehegesztett sorok és rímek perfekt metrumban, ami kívánja a dobot meg a basszust. A Fless izgalmasan feszes ritmikája és latinos/jazzes melódiái felett Kettős a Facebook-világról ad gunyoros látleletet, míg az egész szám át nem fordul egy jól eltalált, hangulatos funky jammelésbe. A jazzgroove-ban úszó Egyszer voltban a lemez tán legütősebb szövegeit hallhatjuk („Fejünk felett az összes padló, de gyöngyöt sírunk, mint a kagyló”). A Napfokozat ideges rock and rollja szinte punksebességen táncoltatja a befogadó agyát, miközben Kettős Tamás még gyorsabban tolja a változatlanul szellemes és gördülékeny rímeket, míg a Füttyös hamisítatlan jazz/funk diszkója még az eddigiekhez képest is jobban odatesz a táncparkettre. És hogy mennyire fertőző tud lenni ez a lírikus nyelvparádé, azt jelzi, hogy a lazulós Vízhangból szinte hiányzik a még több szöveg, a teljesen instrumentális s szinte szvitszerű Új szavak pedig – bár önmagában érdekes – kissé kilóg a lemez szövetéből. A záró Hőségriadó funkos-rockos etűdje ezúttal szó szerint sültrealista nyersanyagból párolt szürreáliája már az elkerülhetetlen kánikulára készít fel némi lebegős, hápogós wah-wah gitárszólóval körítve.
Szerzői kiadás, 2018
