A világ, ha lassan is, de megtanulta, hogy általánosítani butaság, és a kritikus maximálisan egyet is ért ezzel, de most bajban van. Ugyanis épp arról akar beszélni, milyen a francia zene. Persze ki lehet ezt ügyeskedni, mert azt azért elmondhatjuk, hogy nagyon sok német zene intellektuális, nagyon sok olasz mű áradóan érzelmes és nagyon sok francia muzsikában uralkodik elegancia, kifinomultság, távolságtartó humor és a hangok érzéki gyönyöre.
Korosztályának egyik kiválósága, Balog József (1979) most egy albumon játssza a 17–18. századi Rameau, a 19–20. századi Debussy és a 20–21. századi Boulez alkotásait. Megkapó, milyen jót diskurálnak a szerzők a nagy időbeli távolság ellenére is! Nem véletlenül: Debussy lelkesedett Rameau-ért, Boulez Debussyért. Szép ez így együtt. És a zongorázás? Az még szebb. Tiszta, plasztikus faktúra, karcsú hangok, hajlékony dallamok, színgazdagság, változatosan sorjázó karakterek, magától értődő virtuozitás.
Hedonizmus és okosság. Balog József Rameau-ja (Nouvelles suites de pièces de clavecin) játékos, Debussyje (Images I–II.) álmodó, Bouleze (Incises) felfedező szellemű. És valamennyi leütött hangból érezzük: mindhárman egyazon hatalmas fa finom erezetű levelei. A nagy repertoárral rendelkező, kiterjedt érdeklődésű, szuggesztív zongoraművész olyan lemezt adott a kezünkbe, amely gyönyörködtetve tanít, tanítva gyönyörködtet.
Hungaroton, 2020, 2699 Ft
