Bartókwave, copyright Balanescu

  • 1998. május 14.

Zene

Noha filmfesztivál a fényíróké, nincs olyan nagy baj. Engem történetesen kimondottan fáraszt, ha túl sokat mozognak a vásznon, mégis jól elvoltam Győrben. Van ott egy zsinagóga, jó levegőjű, tágas; benne esténként koncertek. Mediawave-koncertek, genetikusan.
Noha filmfesztivál a fényíróké, nincs olyan nagy baj. Engem történetesen kimondottan fáraszt, ha túl sokat mozognak a vásznon, mégis jól elvoltam Győrben. Van ott egy zsinagóga, jó levegőjű, tágas; benne esténként koncertek. Mediawave-koncertek, genetikusan.

A fesztivált főszervező Hartyándi Jenő és elnöklő Czabán György ugyanis dzsesszéletünk kitűnő szervezőiként tűntek ki a nyolcvanas évekből. Győrben a Petőfi művház, a művházban Hartyándi - ez így annyi, mint Anthony Braxton, Rova Saxophone Quartet, Roscoe Mitchell, Steve Lacy. Emlékszünk. Aztán a furkálás kikezdte e sorozatot, mondhatni, pontot tett a végére, ám mióta Mediawave van, valamennyit sikerült átmenteni belőle. Esténként koncertek, zömmel dzsessz, bár azóta nyitottabbak a kategóriák. Ami a régi: nem muszáj sztárnak, nem muszáj közönségbarátnak lenni; ha úgy tetszik, a fényíróké egy "jövő idejű" zenei fórum.

Én persze, lusta vagyok, meg bizonyára sznob is, csak azt a két éjszakát töltöttem a zsinagógában, amikor Iva Bittová és a Balanescuval súlyosbított Muzsikás lépett fel.

A berlini Corvus Corax nyitott az elsőn. Erről a zenekarról az a hír járta, hogy középkori zenét ad elő, meg úgy is él. Vélhetően vásárokon, bulikon és különféle mészárlások alkalmával játszhattak anno ilyen zenét - hasonló intenzitással és ancúgban. Bőrök, dobok, dudák, sípok, úgy egyáltalán, működött a korhűség, talán még a füstgépet is tolerálom, csak hagyták volna békén az ásványvizet. De nem. Álljatok fel, gyertek előre, üssétek a ritmust - emígy kedvére kibarbárkodhatta magát a közönség is. Volt öröm. Meg volt, aki szimplán prenácinak aposztrofálta a produkciót, ami persze még egy zsinagógában is túldimenzionált gondolat.

Dresch Mihályt annyit kaseroltuk már, hogy masszív bűntudat szállt meg, miközben untatott. De nincs baj. Még nem állt össze az új zenekar, júniusig átmeneti állapot uralkodik, Baló István valamikori dobossal, Kovács Ferenccel, a folytonosság kedvéért, és az ifjú Szanday Mátyással, mint friss vér. (Mint hallom, Grencsótól bírták lenyúlni.) Úgy tűnt, hiba lehet túlforszírozni a hegedűt, miként e mondatot is: majd ha tényleg összeáll az Új Dresch együttes, visszatérünk.

Steve Lacy jócskán éjfél után kezdett. Közhellyel szólva ez a derék ember a dzsessztörténelem maga, játszott Cecil Taylorral, Sonny Rollinsszal, Thelonious Monkkal és Don Cherryvel a beboptól a free-ig. Braxton hatására bonyolódott a szóló szopránszaxofonba már vagy huszonöt éve, azóta mintha a testrésze volna. Igen finom, különlegesen letisztult előadásmód az övé, de már nem éltem akkor, csak úgy üldögéltem a falnak dőlve szépen meghaltan; lám, egy megkésett találkozás, már megint.

Hanem előtte a Bittová! Smetana is jó, Janácek is jó, de Bittová mégiscsak; s őt közelebbről is. Tíz éve, amikor bemutatkozott a Hungarocarroton, alternatív nemistudomminek neveztük az ilyet, azóta fogyaszthatóbbá, megindítóbbá vált. ("Megnyugodtam, kitomboltam magam. Megszületett a második gyerekem is, falun élek: a zenémben is nagyobb a nyugalom" - mesélte a ´95. október 12-i MaNcsban.) Egy Brnó közeli kis faluról van szó, ott tesz a nemzetközi hírnévre, inkább a helyi asszonykórussal foglalatoskodik. És nagyon könnyű beleszeretni, úgy hiszem.

Bittová kétszer is (mindkét tavalyi CD-jével) fellépett; az első nap Dorothea Kellerovával Bartók 44 duó két hegedűre című iskoláját adták elő. Egy svájci hegedűtanár megrendelésére, szóval tényleg iskolának született ez a mű - miként a Muzsikás Éri Péterétől megtudtam -: két év alatt, a nehezebbtől az egyszerűbb gyakorlatok felé tartva. Ezért is fekhet annyira Ivának, aki többek közt épp attól ellenállhatatlan, hogy gyermeki önfeledtséggel cserkészi be a hangszerét. Játszadozik vele, gügyög hozzá, az meg veszi a lapot. És minél Bittovább volt Bartóknál egy-egy darabocska, annál messzebbre röptetett - még ha ez másban csalódást is keltett. Másnap viszont kifeküdtünk kollektíve.

Akkor a Vladimír Václavekkel közös Bilé Inferno került sorra. Václavek tisztességes gitáros, külön dicséret a bokájára pántlikázott csörgőnek, de újra kitűnt: Iva mégiscsak a hegedűjével van duóban. Mondom, neki csacsog, berreg, csicsereg vagy nyüszít, az pedig megilletődik, faképnél hagyja, vagy éppenséggel odasimul. Akárhogy is, zavarba ejtő víziókat csalnak elő: én például arra gondoltam közben, hogy mégis érdemes élni. Meg hogy nem is tudom. Ha azt mondod: együgyűség, romlatlanság, azt felelhetem, hogy Bittová, de ez sajnos nem megbeszélés kérdése. Ott kellett volna lenni bizony.

Játszott aznap egy skandináv dzsesszkvartett is, bizonyos Scandinavian Jazz Quartet nevű. Pár héttel ezelőtt azt mesélte Charles Lloyd, hogy miközben az amcsik belefeledkeztek a régi autók reneszánszába, a skandinávok újraértelmezték a bebopot, ez a magyarázata, hogy annyiszor összeállt velük. E dán urak is igyekeztek a legtöbbet kihozni, de nem hinném, hogy rájuk gondolt.

A tibeti Zhuo Mayang Chong énekeiről lemaradván, megkörnyékeztem Alexander Balanescut. Istentelen nyüzsi volt a backstage-ben, félrevonulni képtelenség. Balanescu a toalettet proponálta; végül is why not, egy interjúnak is arról kéne szólnia, hogy az ember kiadja magából.

Balanescuban, ugye, otthon vagyunk. A családja 1969-ben hagyta el Romániát, előbb Izraelben, majd az Egyesült Államokban dekkoltak, aztán megtelepedtek Londonban. Pályafutását az Arditti Quartetben kezdte, dolgozott Gavin Bryarsszel és Michael Nymannel, majd ´87-ben megalakította a Balanescu Quartetet. Az foglalkoztatta, miként juttatható el egy vonósnégyes szélesebb közönséghez: ennek jegyében állt össze Keith Tippettel és John Surmannal, ennek jegyében írt át Kraftwerket és David Byrne-t, ennek jegyében koncertezett a Pet Shop Boysszal és a Miranda Sex Gardennel. Romániába 1991-ben tért vissza először. Azt tapasztalta, kevés a munkalehetőség és nagy a nélkülözés, az emberek feketébe öltöznek, ha gyermek születik, és fehérbe a gyászban. Azt tapasztalta, Ceaucescu halála nem hozott katarzist.

A Balanescu Quartet járt már Győrben, három évvel ezelőtt. Mediawave volt az is, de arra még nem mondhatta Balanescu, hogy "Bartókwave". Ám most a Muzsikás vendégeként ugyanazokból a duókból játszott Sipos Misivel, mint az előző nap Bittováék - a Máramarosi táncot, a Bánkódást, az Erdélyi táncot.

Ezek a darabok - ugyancsak Balanescu közreműködésével - a Muzsikás őszre tervezett Bartók-lemezéről valók; hát ne kerteljünk: világpremier esete forgott fenn a Mediawave-en. (S forgott kockán. Történt, hogy időközben megfáradhatott a technikus, s hagyta a keverőt magára, ahogy. Istennek hála, kitűnő az intézmény akusztikája, csak azok nem értettek egy szót sem, akik hátul álltak, mint én.) Így, ahogy mondom. Ami a lemezt illeti, majd durranni fog, mint a zsidó Szól a kakas, az ziher, de még ne rohanjunk úgy. Legalább azt a kalotaszegi betyárballadát idézzük fel, amit próba nélkül, csak úgy spontán játszottak végül. Az nem a "feladatok" közé tartozott. Könnyen lehet, akik hazatalálnak, azok ragyoghatnak így.

Marton László Távolodó

Mediawave - Fényírók fesztiválja, Győr, 1998. április 30-május 1.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.