Zene

Meggyel petyegtetett túró a tölteléke annak a rétesnek, amelyet a Vidám Színpadon sütnek - és azonmód nagyjából be is falnak a színpadon. És körülbelül ennyi idő - egy rétessütésnyi - alatt lepereg egy élet; nem is egy, hanem három. Szonya Mamocskina, Vinkel és Groholszkij szerelmi háromszög történetébe ágyazva.

Elképzelni az életet papa nélkül - mondja Erika, a regény egyik főszereplője, aki húgaival együtt azzal küzd, hogy ez a mondat ne váljon valósággá. Nem az a kérdés, akarják-e, hiszen az életet mindig is apa nélkül élték, hanem az, hogyan döntenek, beledöglenek-e, vagy sem.

A két esztendeje, 2006-ban elhunyt historikus és szabadsághős történeti-politikai írásai sorjáznak a kötetben, amelyet akár mintaszerű tisztelgő megemlékezés gyanánt is forgathatnánk, hiszen az özvegy, Gál Éva és a jó barát, Kende Péter szerkesztette összeállítás valóban felidézi és méltatja Litván György példázatos életét és munkásságát. Mert az erkölcsi integritásnak, az élethosszig kitartó emberi derekasságnak és történetírói hitelnek oly kevéssé kedvező huszadik század magyar történelmében bizony valóban kivételes alaknak tetszett ez a szelíd, de határozott tudós. Forradalomban és börtönben, vérfagylaló pártaktíván és rendszerváltó tolongás közepette ugyanaz a kritikus és bátor értelmiségi maradt, olyasvalaki tehát, akiről szólván szívnyugalommal leírható ez a - legtöbbször menthetetlenül fellengzésnek beillő - fogalom: jellemszilárdság.

8 kis kritika

Különös: míg íróktól és filmrendezőktől elvárjuk, de legalábbis elfogadjuk művészetük átformálását, addig egy rockzenekar változását többnyire reflexszerű felháborodás kíséri. Aminek csupán egyik oka a rockrajongók eredendő konzervativizmusa (jó volna ezt valóban többes szám harmadik személyben, magunktól mintegy eltartva gondolni, csak hát képtelenség megfeledkezni a valahol letagadhatatlanul bennünk is fészkelő bőrdzsekis MDF-szavazóról) - a viszolygásról maguk a bandák is tehetnek. Mert a rockzenekarok döntő többsége, lássuk be, csupán egyetlen dologhoz ért igazán; ezer Ramones között szerénykedik egy szem Bowie, és akkor még becslésünkben alighanem visszafogottak is voltunk.

Mintha kötőtűvel bökdösnék a fülemet, úgy kalapál a dobgép a Boris új lemezének elején. Az emberben megfagy a vér: csak nem a militáns szado-mazo technó világába tettek most kirándulást a kísérletező kedvű japán zajrockerek? Szerencsére (vagy sajnos?) ilyesmi nem történt, azonban a meglepetéseknek még nincs vége.

Ha gründolós, bandaszervezős filmre sodor be az élet, két dologra kell iszonyúan vigyáznunk:

Ismerek egy csávót, kábé olyan korú, mint ennek a filmnek a rendezője (nemsokára ötven lesz), míg (a nyolcvanas évek végéig) ki lehetett tartani a magyar futball mellett, addig ő Vasas-drukker volt. Mert úgy emlékezett, hogy egészen kicsi korában egy nagyfiú (úgy tíz évvel idősebb, épp, mint a film alapjául szolgáló regény írója), azt mondta neki, hogy "kicsi, te szurkolj a Vasasnak, mint én". Ez úgy a hatvanas évek elején, eleje végén lehetett.

Ezúttal már a legelején nagyon komolyra fordítjuk a szót (van is egy Magyar-komoly szótárunk). Mint a honi sajtó egyre sűrűsödő híradásaiból tudjuk, a mohácsi vészt buktuk. A törökök jelentős többséggel és fegyverzettel arra szavaztak, hogy húzzunk el, s ez a koalíció felbomlásához vezetett, noha nem kellett volna. Mária királyné például Bécs felé igyekezett elhúzni, csak előbb megrakott Budán - érthető okokból - 60 darab hajót értéktárgyakkal és kompromittáló hangfelvételekkel. A legenda szerint e hajók között volt a Hapci is; no, távolról sem a flotta zászlóshajója, inkább csak amolyan fedett kincsek szállítására felette alkalmas, feltűnésmentes lélekvesztő.

Szerintem teljes, és persze nem oly nagyon végzetes, de mindenesetre mulatságosan kínos félreértés művészetszociológiai vagy netán kultúrpolitikai vágyképektől vezéreltetve nézni a lipcsei jelenséget, még akkor is, ha erre csábítana a lényeg meglátásának és megragadásának szívet sajtoló óhaja. Csapda, mert érvénytelen, hamis premiszszákból kellene következtetéseket levonni, egymástól tompaszögben széttartó egyeneseket, irányokat kéne párhuzamként vizionálni. Mindez azért fontos, mert számtalan jel - a műcsarnoki sajtóanyag, s annak nyomán vagy attól függetlenül kritikák, ismertetések, lelkesült beszámolók dokumentálják, hogy a kiállítás kommentátorai szinte szívesen esnek bele ama verembe, amelyet azzal állítottak önmaguknak, hogy a németországi helyzetet követhető ideálmintaként állítják a magyarországi elé.

Nekem a Peer Gynt gyöngém: szeretem olvas(gat)ni, nézni meg tanítani is. Mindig mutatkozik még egy rétege, mint annak a bizonyos hagymának, és attól nekem könnybe tud lábadni a szemem. Szóval van bennem eredendőnek nevezhető pozitív elfogultság. Fölteszem, Fazekas István, a nyíregyházi Peer Gynt rendezője is így lehet ezzel; gondolom, színész létére azért akarta éppen ezt megrendezni (és nem, mondjuk, a Furcsa párt vagy az Én és a kisöcsémet), mert régóta birizgálja a darab, éppen úgy, ahogy engem. És most, az előadás láttán úgy gondolom, talán le kéne ülnünk beszélgetni, hogy megtudjam, miben áll ez a birizgálás...

"Találjunk ki egy országot" - ez volt a honi értelmiség egyik jelmondata pár évvel ezelőtt, aztán belátták talán, hogy kitalálni kellene az országból, és nem kitalálni magát az országot. Julian Barnes Anglia, Anglia című regényének agyafúrt milliárdosa is valami hasonlón töri a fejét, amikor stábjával belevág a nagy Projektbe.

Szaunából lettünk, és mindannyian egy nagy, globális szaunában fogunk elpusztulni. Nagyjából így értelmezem Horváth Csaba koreográfus és/vagy színházi rendező új Kalevaláját. A fagyos tájak lakóinak története, akiket elhagytak a normális istenek, halszagúak és fáznak, de házakat fognak építeni és tüzeket gyújtani közös erővel. A nép a színpadon van, hatalmas, fehér színű farönkök és futó fények között, Benedek Mari jelmezeiben, kisgatya és testfesték, meg hosszú szárú csizma a lábakon, a népi jelleget erősítve. Masszív csapat, egy komplett edzőterem, színészből lett untermanok és artisták, közben még beszélnek, zúdul a Szálinger Balázs által alkotott teljes eposzátirat veretes és humoros nyelvezete.

8 kis kritika