Meggyel petyegtetett túró a tölteléke annak a rétesnek, amelyet a Vidám Színpadon sütnek - és azonmód nagyjából be is falnak a színpadon. És körülbelül ennyi idő - egy rétessütésnyi - alatt lepereg egy élet; nem is egy, hanem három. Szonya Mamocskina, Vinkel és Groholszkij szerelmi háromszög történetébe ágyazva.
Kiss Csaba legújabb Csehov-műve ismét novellákból született, akárcsak a legelső, az azóta is levehetetlen-megszüntethetetlen-kihagyhatatlan De mi lett a nővel? című Csehov-intarzia, amely úgy áll a válságokkal, elszerződésekkel, sodrásokkal és botrányokkal tűzdelt színházi életben, mint maga Csehov a drámairodalomban: örökké frissen. Gyabronka József, Honti György és Horváth Lajos Ottó novellarészletekből összeszőtt "férfimeséjében" az örök nőről, egy bizonyos Irina Bikulináról álmodozik és mesél, és csöppet sem mellesleg a komédiára hajló, cinkosan mosolygó Csehov arcképét rajzolja meg.
Volt aztán a Csehov szerelmei; ebben Kiss Csaba Csehov levelezéséből rekonstruálta az író szerelmi élettörténetét. Persze többet tett ennél: figurákat teremtett, a nőket és a férfit, aki szenvedélyesen, gyáván, trükkösen, fájdalmasan és pragmatikusan hódít, mert maga is kész Versinyin vagy Asztrov vagy Trigorin, a nők meg Mása, Olga, Szonya... A dokumentumokra épülő színpadi szövegen áttetszett Csehov drámai életműve. Kulka János volt Anton Pavlovics, Györgyi Anna játszotta a nőket: Likát, Lidiát és Olga Knyippert.
Kiss Csabának nemcsak a vonzódása, hanem az érzékenysége is elementáris, ha Csehovról van szó - érdekes, hogy nem rendezni szereti a kész műveit, hanem írni és rendezni a nem készet; tárháznak, kincsesbányának tekinti a hatalmas epikus életművet, és újabb és újabb színpadi művet alkot belőle. Nagyon jó szemmel és kordában tartott, mégis szabad szellemmel. Hozzákölt és beletesz, alakokat transzponál egészen más sorsokba és helyzetekbe, de megőrzi, sőt, újrateremti azt, amit mindközönségesen csehovi atmoszférának szoktunk nevezni. Ebben az atmoszférában elsősorban is az összes műnem otthonos: a drámaiság mellett a líra és az epika is. Igen, Kiss Csaba valójában hamisít, de amiből dolgozik és amit létrehoz, az aztán megveszekedetten eredeti.
Hiszen Csehov ugyebár sosem írt drámát A szerelmes hal címmel. De írt egy novellát, amelyben benne van ez a halfutam, mese egy szerelmes halról, és írt egy másikat, amelyben szerepel egy bizonyos Szonya Mamocskina... És írt olyant is, amelyben szerepel egy ábrándos költő, olyant meg aztán sokat írt, amelyben szögletes hadnagy igyekszik katonásan abszolválni a szerelmi hadműveletet.
Rétest, azt nem írt. De amikor Szonya Mamocskina úgy teremt föld közeli otthonosságot, hétköznapi melegséget a konyhaszerű, mellesleg mégiscsak stilizált térben, hogy rétest süt, nagyon is csehovi dolgot művel. "Filozofál" életről és szerelemről - mi mást is csinálnak minden Csehov-drámában, ha nem ezt? -, őrlődik a két férfi közt (kifordítva a csehovi alaphelyzetet, melyben többnyire a férfi őrlődik két nő között), de közben derűs magabiztossággal nyújtja a tésztát, hajlong és nyújtózik, szinte táncol, ahogy az egyre vékonyodó tészta röppen a levegőben, nyúlik, majdnem szakad, körötte száll a liszt, a finom fehér por áttörtté teszi a levegőt. És a konyhai kellékekből kikerül minden, ami a meséhez kell, átlényegülnek a tárgyak. Csupa erotika, csupa természetes báj, öntudatlannak mutatott, de nagyon is tudatos csábítás - a nőnek ez az életeleme, mint halnak a víz. És körülötte a két férfi - vetekednek érte, ki-ki a maga módján, nem csatáznak, de mégis, nem halálig, de mégis.
És sorra kerül persze mindkettő. Szonya előbb a férfias, határozottnak látszó, valójában mégis csak szimplán vonzó hadnagy felesége lesz, de a költő is ott marad a közelben, vár a sorára, reménytelenül, nem múló lírai szenvedéllyel. És röpke tíz év - Csehovnál ez akár egyetlen napba is belefér -, és máris ő a férj; de ekkor a másik, a katona sertepertél köröttük...
Légies és finom az egész - derű, rezignáció, melankólia, és fedett-takart ólomsúlyok a háttérben: ilyen, vagyis valóban csehovi az előadás. Kiss Csaba rendezése érthetően kedvez a színészeknek: egyszerűen mutatni meg a bonyolultat, hétköznapi helyzetekben sorsfordító pillanatokat mutatni, ez igazi csehovi kihívás. Györgyi Anna Szonyája különösebb rásegítés nélkül egy életnyit öregszik, miközben mindössze annyi történt benne és vele, hogy sorssal, tapasztalattal telt meg a legelső mondata: "Istenem, milyen izgatóak, elbűvölők a férfiak!" Szinte el sem mozdul a konyhaasztal mellől, mégis bejárja a világot a két férfi oldalán. Érzékeny, kidolgozott alakítás.
Mihályfi Balázs Groholszkij hadnagya érdes és döngő léptű, Bán János költője rebbenékeny és kitartóan tétova. Ügyes színészi ellenpontozás, frappáns ritmusváltások, változatos eszközök mutatják: örömjáték zajlik. És megsül a rétes, és illata nem áll meg a rivaldánál - ínycsiklandozó.
Vidám Színpad, április 16.
