Mintha kötőtűvel bökdösnék a fülemet, úgy kalapál a dobgép a Boris új lemezének elején. Az emberben megfagy a vér: csak nem a militáns szado-mazo technó világába tettek most kirándulást a kísérletező kedvű japán zajrockerek? Szerencsére (vagy sajnos?) ilyesmi nem történt, azonban a meglepetéseknek még nincs vége.
A sok elektronika mellett az előtérbe tolt énekhang és a nemritkán ijesztően fennkölt énekdallamok keltenek feltűnést, no meg egy hetvenes évekből származó japán hard rock ballada érzelmes feldolgozása. De még mielőtt felsejlik egy japánul éneklő Radiohead réme, a helyükre kerülnek a dolgok: ezer sávról támad a gitár és letaglóz a fékezhetetlen dob.
A Boris világéletében kerülte a skatulyákat. Hegyomlásszerű roncsmetál szimfóniákkal indult a Melvins és a korai Earth nyomdokain, a komor robajt később merengő posztrock tételekkel színesítette, és egyre szívesebben nyúlt hagyományosabb dalformákhoz, ami az ő esetében a Kyuss-G.I.S.M.-Motörhead ihletésű stoner-punk-rock'n'roll vadulást jelenti. Kalandozó természetét más stílusban dolgozó, de rokon szellemiségű kollégákkal készített lemezek is bizonyítják, és a Smile-on a Boris amúgy is változatos eszköztára ezen együttműködések tanulságaival gazdagodik: a sistergő elektronikát a Merzbow-tól örökölte, az erős pszichedelikus hangulat pedig Michio Kurihara hatása, akinek a gitárja több dalban meg is szólal.
A zenei sokféleség az ellendrukkerek szemében a mindenkinek tetszeni akarás egyértelmű bizonyítéka, szerintük a Boris felhígult stílusa révén válhatott mára Japán legkeresettebb rockzenei exportcikkévé. Ezeknek a fanyalgóknak üzen a zenekar, amikor feltúrt hajjal fotóztatja magát rikítóan színes háttér előtt, és "cikis", "sikerhajhász" lemezként emlegeti a Smile-t. De melyiket?
Nem véletlenül kölcsönzik a lemezcímet a Beach Boys eredeti formájában soha meg nem jelent, de számtalan változatban rekonstruált legendás albumától. A Boris a japán verzió bizarr stúdióbravúrja mellett amerikai kiadója, a Southern Lord égisze alatt egy sokkal valóságosabb, élőbb hangzású változatban is megjelentette ugyanazokat a dalokat. Ez a nyugati Smile közvetlen folytatása a nemzetközi áttörést hozó Pinknek: egy brutálisan megdörrenő, mégis változatos modern rocklemez elektronika nélkül, még több gitárszólóval. Könnyebben emészthető, kevésbé izgalmas, de természetesebb megszólalásával, minden felesleges cicomától tartózkodó megközelítésével vitathatatlanul ez a rokonszenvesebb verzió. Aki azonban szereti, ha időnként ráijesztenek a hangfalak, annak a japán kiadást kell felkutatnia.
Diwphalanx/Daymare, 2008 és Southern Lord/Neon Music, 2008. A Boris május 10-én a budapesti Vörös Yukban lép fel.
