Reformellenes tüntetés - Danko Jones: Never Too Loud (lemez)

  • Greff András
  • 2008. május 8.

Zene

Különös: míg íróktól és filmrendezőktől elvárjuk, de legalábbis elfogadjuk művészetük átformálását, addig egy rockzenekar változását többnyire reflexszerű felháborodás kíséri. Aminek csupán egyik oka a rockrajongók eredendő konzervativizmusa (jó volna ezt valóban többes szám harmadik személyben, magunktól mintegy eltartva gondolni, csak hát képtelenség megfeledkezni a valahol letagadhatatlanul bennünk is fészkelő bőrdzsekis MDF-szavazóról) - a viszolygásról maguk a bandák is tehetnek. Mert a rockzenekarok döntő többsége, lássuk be, csupán egyetlen dologhoz ért igazán; ezer Ramones között szerénykedik egy szem Bowie, és akkor még becslésünkben alighanem visszafogottak is voltunk.

Különös: míg íróktól és filmrendezőktől elvárjuk, de legalábbis elfogadjuk művészetük átformálását, addig egy rockzenekar változását többnyire reflexszerű felháborodás kíséri. Aminek csupán egyik oka a rockrajongók eredendő konzervativizmusa (jó volna ezt valóban többes szám harmadik személyben, magunktól mintegy eltartva gondolni, csak hát képtelenség megfeledkezni a valahol letagadhatatlanul bennünk is fészkelő bőrdzsekis MDF-szavazóról) - a viszolygásról maguk a bandák is tehetnek. Mert a rockzenekarok döntő többsége, lássuk be, csupán egyetlen dologhoz ért igazán; ezer Ramones között szerénykedik egy szem Bowie, és akkor még becslésünkben alighanem visszafogottak is voltunk.

Ezen a héten a Danko Jones új lemezével tudjuk legkönnyebben igazolni a fentebb elővezetett állítást. Az 1996-ban alakult kanadai trió az utóbbi évek legkiválóbb lemezeit készítette el ugyanabból a három darab akkordból, amit már az AC/DC vagy a Motörhead is használt, csak éppen a Danko zenéje még pimaszabb kicsengésű, amiben hatalmas szerepe van a zenekar nevét adó gitáros/énekes előadói stílusának - elég, ha két sort belerecseg a mikrofonba, máris tudhatjuk: olyan palival van dolgunk, aki már a bemutatkozáskor a seggüknél ragadja meg a nőket, és deciben rendeli magának a whiskyt. Éppen ez az őszinte és szívből jövő huligánhangulat emelte a Danko Jonest a garázsrockkal próbálkozó többezernyi pályatársa fölé - és ez az az összetevő, aminek hirtelen hiánya olyan remegő lábúvá teszi most a Never Too Loudot.

A Danko Jones az egyik legszerencsétlenebb (noha kereskedelmileg talán nem ostoba) lépésre szánta rá magát, amit csak dögös rockzenekar megtehet: barátságos és szelíd kívánt lenni. Az új lemez jól nevelt hangzása még az egyébiránt klasszikus dj-stílben fogant daloknak is letompítja a tépőfogát (Code Of The Road, Something Better, Never Too Loud), elsősorban mégsem ettől erőtlen darab ez. Hanem, ugye, az újrafazonírozás. A nyilvánvalóan rádiós slágernek szánt Take Me Home túlcukrozott limonádéja egészen rémes, s a City Streets, a King Of Magazines vagy a Forest For The Trees befogadását is erősen megnehezíti Danko új énektechnikája, aki a tesztoszterondús bömbölést ezúttal magas és petyhüdt próbálkozásokkal váltotta le. A Forest... ráadásul nem is Danko-szám, sokkal inkább Unida (akárcsak a bónuszdal, a Run Ruin The Day), bár legalább viszonylag szellemes módon reflektáltak a problémára (a szám felét a mondott zenekar énekese, John Garcia énekli). És akkor már csak a suszterről és az ő kaptafájáról szóló, méltán népszerű műdal elfütyülése maradt nekünk így a végére.

Aquarius/Bad Taste, 2008

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.