Lemez

Bobby Bare: Great American Saturday Night

  • Mészáros Márton
  • 2021. január 13.

Zene

„Ez a dal választ ad arra, hogy mi történik, ha egy átlagos, istenfélő, sörivó vidéki srác egy neurotikus, drogfüggő, hippiként szövegelő New York-i kurva férjeként találja meg a boldogságot”.

Ezzel az epés felvezetéssel kezdi Red-Neck Hippie Romance című számát a 85 éves Grammy-díjas amerikai countryénekes az „új” albumán. Bobby Bare-t a legtöbben Shel Silverstein (1930–1999) író, költő dalaival azonosítják, hiszen a legemlékezetesebb slágereit (The Winner, Marie Laveau, Tequila Sheila) valóban az éles nyelvű, humoros szövegeiről ismert szerzőnek köszönheti.

„Uncle Shelby” a hetvenes évek elején klasszul ráérzett Bare lakonikus énekstílusára és jellegzetes hangjára. Ennek lett az eredménye a New Orleans-i vudu királynő történetét is feldolgozó Bobby Bare Sings Lullabys, Legends and Lies (1973) és a Singin’ in the Kitchen (1974) című album – az első egy az egyben Silverstein szerzeményeit tartalmazta, a másiknak a háromnegyedét írta –, de a siker ellenére az újabb közös album megjelenésére egészen mostanáig kellett várni. Csakhogy ezek a felvételek is már több mint negyven éve készültek, ám az RCA lemezkiadó 1978-ban nem dobta piacra az albumot. Pedig van benne minden, amitől működne, csakhogy a kényes tartalom, és a ma már finomnak ható káromkodás akkoriban nem tűnt akceptálhatónak. De ami késik, nem múlik. Habár a fülbemászó, jópofa és dobszólóval is megtámogatott címadó dalban Bare édes bort és lágy zenét ígér, valójában nagyszerű előadásban és remek humorral mutatja meg, hogy mit ért outlaw country alatt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.