Koncert

Bobby McFerrin, Jazzmeia Horn

Zene

A Müpa Jazztavasz koncertjein egy enyhén őszülő atyamestert, majd egy debütáló, de már teljesen kész énekest hallottunk; az improvizáció kolosszális művészeit.

Bobby McFerrinnek 67 évesen nem kell semmi újat kitalálnia. Az énekelt zene atyamesterét, elképesztő megújítóját tisztelhetjük benne, aki úgy is ki tudott bújni a zeneipar skatulyázási kényszere alól, hogy felső kategóriás világ­sztár maradt. Szeretettel és nyíltsággal átitatott személyiségének az felel meg leginkább, hogy megénekelteti a közönséget, megosztja, tudatosítja az éneklésben és a pillanat varázsában születő zene örömét. A legnagyobb „flash”, „flow” stb. persze azoknak dukál, akik vokális teljesítményükkel kiérdemelték, hogy McFerrin budapesti koncertjén énekeljenek: Várallyay Katus, Várallyay Petra, Fellegi Anna (szoprán), Bolyki Sára, Kanizsa Gina, Horváth Cintia (alt), Fábián Attila, Molnár Gábor, Vavra Bence (tenor), Homor Máté, Bolyki László, Varga Dávid (basszus).

A mostani turné McFerrin 1997-es Circlesong című albumának alapkoncepcióját viszi tovább. Az imp­rovizációból a kompozícióba átlépés szellemi izgalmát élhetjük át, amikor McFerrin, karmesterként és énekesként a szemünk láttára vezeti le a zene születését. Két, ugyancsak nagy tudású énekes segítőjével, előénekel egy két/négy ütemes esztamot, arra állítja fel a szólamokat, és így jönnek létre variálható panelek, miniszekvenciák, amelyekből szemünk láttára születik meg egy zenemű. De mielőtt azt éreznénk, hogy nem történik annyi minden, sok az ismétlés, McFerrin szólistaként vagy karmesterként feldobja ezt egy kitérő ritmussal, akkorddal vagy éppenséggel hangnemváltással, vagy bedob egy-egy operaparódia-részletet, illetve énekbeszéd betétet.

Hangszer nincs, az énekben pedig nyelv sincs. McFerrin halandzsája afrokaribi hangzókból összerakott lalázás. De az, hogy e „nyelvet” prozódiai rendszerbe lehetne foglalni, mégis azt mutatja, hogy minden, amit csinál, spontán születik ugyan, de nagyon végiggondolt.

A 27 éves, dallasi születésű, New Yorkban élő énekesnő, Jazzmeia Horn beérkezése a jazz legfelső szférájába jelentős esemény, de friss Grammy-jelölése valószínűleg még csak előszele nagyobb dolgoknak. Kortársai közül Cécile McLorin Salvant drámaibb-költőibb, Esperanza Spalding (akire afrofrizurával Horn korábban még hasonlított is) sokoldalúbb műfaji tekintetben, de mindhármukban közös az elementáris, nagy hatású virtuóz improvizáció, amely a műfaj sokat csodált hangszeres varázslóival azonos művészi szinten mozog. Az előttük járók közül Rachelle Ferrell és Roberta Gambarini váltottak ki ilyen általános elképedést, amikor elkezdtek scattelni. De Horn éneklésben Betty Cartertől és Sarah Vaughantól tanult, improvizációban pedig a trombitás Clifford Browntól, bár náluk derűsebb alkat. A modern
mainstreamben utazik, de kreativitása és komikus vénája egészen különleges hangszínekre, technikailag hallatlanul bátor dolgokra sarkallja. Noha elénekelte tavalyi lemezéről a Tight című számot (amit még Betty Carter vitt sikerre), de inkább standardezett.

Szinte mindegy, hogy milyen zsáner, Horn azt a rögtönzési iskolát viszi tökélyre, ami már a bevezetésben kikezdi a melódiát, csűri-csavarja, és örül a hallgató, ha felismeri. De a rögtönzés minden dalban koherens, magával ragadó és kockázatkereső, amivel a székbe szegezi a közönséget, bár Horn annak is örült volna, ha táncra perdülünk. Mindehhez nem kell semmi más, csak a kétvonalas D-ig bevethető hangterjedelem, olyan szintű ritmuskészség, ami bármikor elszakad a kísérettől, valamint őszinte színpadi mozgás, elbűvölő, észak-afrikai hercegnői megjelenés (beleértve a modern-hagyományos ruhát és fejdíszt) és tudatosan kialakított és hirdetett pozitív életszemlélet. Horn bevállalós produkciója nagyon közel jár a tökéleteshez.

 

Bobby McFerrin, Müpa, május 3.

 

 

 

 

Jazzmeia Horn, Müpa, május 4.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.