Különös szituáció: megjelenik egy új Stravinsky-lemez, amelyen megszólal a hangversenytermek kedvence, a megunhatatlan és hihetetlenül hatásos Tavaszi áldozat – és mégsem ez a lemez legfontosabb száma. Mert ez a CD a korai Stravinsky kevéssé méltányolt darabjait kívánja megismertetni a hallgatóval, a korong élére helyezve a szenzációt, a lemezen eddig soha meg nem jelent Chant funèbre című zenekari gyászéneket (op. 5), hogy ezt követően elhangozzék az op. 4, 3 és 2 is, történeti visszaszámlálásként, legvégül pedig jókora gyomrosként jöhet a Sacre du printemps, minden idők modernségének legbotrányosabb darabja.
Mire való mindez? Arra, hogy megfigyelhessük, hogyan komponált Stravinsky néhány évvel a századforduló után, 1908 körül, hogyan keveredett ekkortájt készült műveiben a késő romantika, a Gyászénekben elsiratott Rimszkij-Korszakov színköltészete, az impresszionizmus és a korai modernség – és hogyan robbant bele ebbe az artisztikus kifinomultságba alig öt évvel később a Sacre a maga barbár gesztusainak „archaikus modernségével”, metsző aszimmetriáival és vad hangsúlyaival. Riccardo Chailly, korunk egyik legkiválóbb karmestere mérnökien pontos és ellenállhatatlanul szuggesztív, gesztusai jelentőségteljesek, a művekről benne élő vízió meggyőző és magával ragadó. Az általa e felvételen irányított Luzerni Fesztiválzenekar lenyűgözően profi, közös muzsikálásuk teljes pompájában mutatja föl Stravinsky fiatalkorának nagy pillanatát: a vakmerő ugrást a modernség ismeretlenébe.
Decca, 2018
