Az előzenekari státuszt meghazudtolva bivalyerősen szólaltak meg, és feltűnő volt, hogy a rendkívül markáns (egyben megragadó) és szokatlanul mély alaphangját néha oktávokkal magasabb regiszterekkel váltogató, magával szinte duettet éneklő Alba mellett a színpadon a meggyőzően és kreatívan teljesítő gitáros, Gergácz Gábor (a Beat Disből) viszi a prímet.
A BBF-től sokan, tán félreértésből, a klipekből ismert big band felállást várták sok-sok akusztikus hangszerrel - de ezúttal egy egészen más tantárgyból kaphattunk leckét. Az asztalra megannyi analóg és kvázianalóg szintit és egyéb kütyüket halmoztak fel egy jókora keverő kíséretében: ezeket Jan Brauer és Paul Frick kezelte nagy hozzáértéssel, s ehhez csatlakozott az elektromos dobot püfölő Daniel Brandt, aki a ritmust szolgáltatta mindehhez. Ez természetesen nem szimpla szintipopos felállás - a három német a valós idejű elektroakusztikus zenekészítés magasiskoláját produkálta. Kár, hogy ezt igazából csak a színpad közvetlen közeléből pásztázva lehetett (s így is csak részlegesen...) figyelemmel követni. Ilyenkor volna hasznos szépen bekamerázni az asztalt, és kivetítőn vizsgálni, mit is művelnek az aranykezű live actelők a színpadon. Márpedig a szintikkel feljátszott futamokat és az e-dobokról szolgáltatott, változatos tónusú ritmusképleteket mondhatni macskaügyességgel, ott helyben (és füles nélkül!) rakták össze (belepakolva a kész ritmikai alapokat is) rendkívül gazdag textúrájú, organikusan hullámzó és ellenállhatatlanul táncra késztető house-mixszé. Félig varázslat volt ez, ügyes bűvészek attrakciója - de nem csalás, és nem is ámítás!
A38 hajó, április 5.
