A verziót, mely szerint Britney csupán egy percéletû szõke cicababa, a dölyfös kultúrsznobok õszinte sajnálatára élbõl el kell vetnünk. A most 23 éves, louisianai születésû sztár ének- és tánctehetségére ugyanis másfél évtizeddel (!) ezelõtt figyelt fel egy New York-i producer. Pedig a manapság kifejezetten fotogén Britney akkor még csak átlagos küllemûnek volt nevezhetõ. Tízévesen már a filmvásznon láthatjuk (Ruthless), 11 éves korától pedig két esztendõn át egy népszerû orlandói televíziós gyerekmûsor szereplõje. '99-ben jön az áttörés, a Baby One More Time címû lemez, amely egy csapásra ismertté tette világszerte a nevét. Négy MTV Europe- és ugyanennyi Billboard zenei díjat gyûjtött be ebben az évben az akkor még jókislány-fazonú szõkeség. A siker jelentõs mértékben a lemez vezetõ producerének, Eric Foster White-nak volt köszönhetõ, aki korábban Whitney Houstonnal dolgozott. Örüljenek a fintorgók: Britney elsõsorban a tinédzserek kedvére kiagyalt
kreatúraként indult
el ebben a bizniszben, és könnyedén alakulhatott volna úgy is, hogy az egynyári sztárocskák sorsára jut. A "kitalált-tehetséges" mátrixában ugyanis négy logikai variáció adott, Britney Spears pedig annak ellenére, hogy minden mozdulatáért tucatnyi ember felelõs, kifejezetten szuggesztív elõadó, ezért két plusz-jelet érdemel. És 2000-ben hopsz, újra megcsinálta: az Oops!ÉI Did It Again címû lemezért a Billboard õt kiáltotta ki az év elõadójának. Második albumának számait is Amerika legkiválóbb dalszerzõi jegyzik, mindenekelõtt Diane Warren, aki az Aerosmithnek, a Bon Jovinak, Chernek és Céline Dionnak is komponált már. A nótákkal tehát már ekkor sem volt gond, a hangvétel kisiskolás jellege azonban a mai napig necces. Elõadói stílusa a 2001-es Britney címû lemezzel kristályosodott ki, melyen az erotikusan túlfûtött Slave For You már egy kevésbé "arcba mászóan slágeres", de annál delejesebb Britneyt jelez, lényegesen részletgazdagabb és szellemesebb muzsikával. A szakma Grammy-jelöléssel jutalmazta a kislány zenei nagykorúsodását. Az év albuma címre is javasolták - ezt még rákenhetjük valahogy háttérstábjának kiemelkedõ kvalitásaira. De az év énekesnõjének is nominálták, a vita tehát eldõlt: nemcsak csini, énekelni is tud. A tekintélyes Forbes magazin a 2001-es év legnagyobb sztárjának kiáltotta ki, míg Steven Spielbergnek csak a harmadik, Madonnának a negyedik hely jutott. (A rangsorolás alapja a munkakeresmény és a médiahírverés átlaga volt.) Elõadói képességeivel ellentétben Britney színészi eszköz-tárán még volna mit fejleszteni - ezt a szintén 2001-es Álmok útján (Crossroads) címû romantikus road movie-ból tudhatjuk. Legújabb zenei anyaga, az In The Zone tavaly novemberben jött ki, egy újabb lépés a megkezdett úton. A kápráztató találékonysággal hangszerelt lemezen csillagrendszerünk legjobb nevû dalszerzõi teszik egymás mellé tudásukat: Cathy Dennisnek köszönhetjük pélául a dögös Toxicot, Matrixnak a különös atmoszférájú Shadow-t, a Me Against the Musicban pedig Britney magával Madonnával duettezik. Újabban Pepsi-reklámokban is láthatjuk õt ordibálni, ez pedig - mint tudjuk - kizárólag a legmenõbbek kiváltsága.
Hõsnõnk zenei természetû elérményei is számosak tehát, a vele kapcsolatos állandó - és nem kizárt, hogy tudatosan gerjesztett - hírverés azonban jórészt a magánéletét veszi célba. A róla szóló
pletykák és ügyek
áradatán keresztül kitûnõen rekonstruálható, milyen allûrökre van szüksége manapság egy csillagnak ahhoz, hogy megõrizze a pozícióját. Egyben a nyugati néplélek mélybugyraihoz is közelebb kerülünk a jelenséget vizsgálva. Elõször ugyebár ott volt Britney nyilvánosan tett szüzességi fogadalma; házasság elõtt semmi szex. Ugyan melyik bulvárlap ne próbálna hasonló helyzetben terhelõ adatokat gyûjteni, bizonyítandó az esküszegést? Arra nem érdemes túl sok szót vesztegetni, hogy imázsa, öltözködése fiatal lányok milliói számára mutatott utat - errõl bármelyik hazai plázában megbizonyosodhatunk. Szimptomatikus viszont, hogy az énekesnõ rendre sármõr celebritások oldalán mutatkozik (Collin Farrell színész mellett például); az N 'Sync-es Justin Timberlake-kel folytatott kapcsolata pedig éveken át a média homlokterében állt, mint afféle szappanoperával kombinált valóságshow. Aztán ott az a fránya szexus! Átélve a korszellemet, Britneyt kocaleszbiként is láthattuk, amikor egy díjátadó ünnepségen Madonnával csõrözött. A tinilélek egyéb húrjain is otthonosan bazsevál: megnagyobbíttatta a mellét (a magyar közönség is láthatta), és az elmúlt hónapokban közel tíz kilót felszedett, valószínûleg csak azért, hogy látványosan leadhassa. Legújabb klipje miatt a tengerentúli szülõszervezetek hõbörögnek ezerrel, mert nem elég, hogy lengén kádfürdõzik benne, a végén még jól meg is öngyilkolja magát - legalábbis az egyik, nem teljesen alaptalan értelmezés szerint. Talán csak az abortusz és a drog maradt ki eddig az életébõl - de ki tudja, mit hoz a jövõ, ha így folytatja, akár még az Egyesült Államok elnöke is lehet.
De vissza a zenéhez! A felettébb izgalmas új koronghoz monstre világturné is jár, az Onyx Hotel Tour, amelynek legutóbbi állomása történetesen éppen a Budapest Sportaréna volt. A 10-15 ezer forintos jegyárak ellenére
szinte telt ház
volt, olyan levegõsebb típusú. A show egy virtuális szállodában (a mondott Onyx) játszódik, amely hol varázslatosan meseszerû, hol nyomasztóan ördögi, és a hálószobatitkok sem maradhatnak rejtve benne. A Toxic és az Overprotected húzós kezdése után Britney a szállodai hall megfáradt dzsesszcsapata élén tûnik fel, hogy elõadhassa elsõ korszakának bugyutácska slágereit: a Hit Me Babyt, az Oops!-ot és a Crazyt. E dalok eredeti hangszerelésükben már az énekesnõ által is vállalhatatlanok, ezért Cabaret-stílusú musicalbetétekként tálalja õket. A közönség össze van zavarodva, hisz nem egészen ezt várta, a kifinomultabb ízlésûek viszont jól szórakoznak. "What's up, Hungary?", kérdezi hetykén, bizonyítva, hogy néhány percre képes volt megjegyezni hazánk nevét. Ezután incselkedik egy keveset zenekarának tagjaival, akik hálából örömzenélnek néhány percet, persze elsõsorban csak azért, hogy a fõszereplõ átöltözhessen egy kis zongorázgatós balladázáshoz. Az intimebb hangvétel beigazolja sejtésünket, Britney ezen az estén takarékon, félgõzzel énekel (az ilyesmit Lou Reednek is el szoktuk nézni), a líránál pedig a bõkezûen adagolt visszhangeffektek mögé rejtõzik. Már amikor nem lebeg éppen 15 méter magasan. A Slave For Yout még a videoklipet megszégyenítõ visszafogottsággal adják elõ, de aztán elszabadul a pokol. Britneyt pongyolában látjuk, majd minimáldresszben. Ezek a szálloda rejtett kamerás felvételei, élõben, a színpadon. Baloldalt egy heteroszexuális pár közösül rituálisan, középen leszbik enyelegnek, a jobb oldali ágyon pedig két férfi végez stilizált szopi-nyalit. Britney rövid tanakodás után egy férfit választ, hemperegnek egyet. A leizzadt háttértáncosok legszerencsésebbje a kivetítõn nagytotálban televizionált nyelves csókkal búcsúzik a zsenge szexmasinától, aki ezen a ponton kurvásabb, mint valaha. De nem amolyan leélt szopógép módjára, mint ahogyan azt Madonnától a Girlie Show óta megszokhattuk, inkább pajkosan oszcillálva az ártatlan nagymama kedvence szerep és az ótvaros ribanc figurája között. A közönség éppen hogy tizenéves tagjainak arcán zavart mosolyt látunk. Illett volna szólni, hogy a produkció korhatáros. A színpadkép mindvégig pazar, az óriási háromdimenziós kivetítõkön minden dal alatt szédítõ látványkompozíciók váltják egymást, kiegészítve a show-t és az alkalmanként fellõtt, méretes tûzlabdák hatását. A hét táncos teljesítménye (a salsától a dzsesszbaletten át a hip-hopig minden stílusban imponálóan nyomják), csakúgy, mint az est, Magyarországon még sosem látott minõségû vizuális tartalma önmagában is felért egy teljes értékû produkcióval. A hangzás viszont kicsit kásás, a dob túl hangos, a vokálokat alig hallani - az összhatás mindent egybevéve csupán valamivel jobb, mint közepes, de azért még mindig bõven élvezhetõ. Nehéz megállapítani, hogy a hangkép enyhe vödörjellegéért mennyiben felelõs a sport-aréna akusztikája.
A vizuális katarzis tehát kipipálva, az erotikus is megvolt, csak éppen a fõszereplõ hangja volt félárbocon ezen az estén. Impulzív személyisége és a látványos külsõségek azonban elvitték a show-t, és persze a dalok sem lettek rosszabbak azóta, hogy a világ összes slágerlistájának tetejét megjárták. A koncert záró-akkordjaként konfettit ágyúznak a küzdõtéri közönség fejére. Az elõadás megerõsíti kezdeti benyomásainkat; Britney Spears már régen nem az az egynyári sztár, akinek a kezdetekben sokan gondolták, sokkal inkább egy új generáció Madonnája. Szexi, provokatív, fejlõdõképes - és minden, ami ezzel jár. Különben is, hogyan határoznák meg önmagukat az alternatív zenei irányzatok képviselõi, ha nem létezne mainstream? Nagy kérdés persze, hogy az ellenkultúra huszonéves reprezentásai között találunk-e bárkit is Britneyvel átellenben: postacímünkre várjuk a neveket.
