Nyolc kis kritika

  • 2004. május 27.

Zene

színház Hanoch Levin Nõtlenek és hajadonok címû darabja afféle fogyasztási színmû; a fõleg Amerikában képzõdõ "kilós regények" kedvenc témáját zenésíti meg. Szinglik és az õ partnerkeresõ ringlispíljük: ma itt, holnap ott, ugye.

Az ilyes darabokat nem a mélységért meg az úgynevezett üzenetért szereti a színház, hanem a szerepekért meg a dialógusokért; Cserje Zsuzsa rendezésének a Stúdió K-ban az a legnagyobb erénye, hogy ebben nem téved. És hát a dialógusok meg a szerepek rendben is vannak. Két, egymással szemben lakó nõ között ingázik két férfi, ráadásul egy harmadik talonban várakozik az egyiküknél - és a játéktéren elhelyezett két ágy már el is meséli, hol játszódnak az ilyes történetek.

Mindenki másképp "zizi". Az egyik nõ - Flocika - csupa hajtás, nyomulás, rámenõsség: másnap reggel ugyanis az anyakönyvvezetõnél van jelenése, és oda, ugyebár, nemigen érdemes egyedül menni. Hol az egyik férfi - a szkeptikus Znájduch -, hol a másik - a méla Szarabino - esélyes a frigyre: a vicc épp a csereszabatosságban van. A másik nõ - a termetes, hatalmas és határozott Bulba - rigid elvekkel és parancsnoki erényekkel bír: neki is jut pasi, ha más nem, hát a "néma indián"-szerû, emésztési zavarokkal küszködõ Ojsztwind.

Cserje rendezésében kitüremkednek az abszurd elrajzolások: nagyjából mindenre rá van téve egy lapáttal. És mivel élesben komolyan venni amúgy sem lehet ezt az egyéj-szakányi tömörülést, a kérdés az, mennyire sikerül stílusban tartani az elõadást.

A válasz pedig: közepesen. Elsõsorban az anyag soványsága teszi, hogy az elemelések is egyre inkább hasonlítanak egymásra. Pedig Balog Judit Flocika szerepében nem lankadó tempóval vágtat az abszurd méretûre növesztett végcél, az esküvõ felé, közben faarccal szúrja be a szingliközhelyeket, Hannus Zoltán pedig a tipikusnak vélt férfirezignációt hangsúlyozza túl, és mindkettõ jó a maga nemében. Igazán remek színházi jelenés Jámbor József méla "indiánja", Nádasi László eléggé tétova, Murzsa Renáta eléggé civil.

- ki -

Stúdió K, 2004. május 8.

HHH

web

www.replika.hu A Replika címû társadalomtudományi folyóirat papírváltozatát 1990-ben alapították a szerkesztõk és Hadas Miklós fõszerkesztõ, a jelen magyar szociológia dj Spookyja. Igaz, hogy volt már pár hagyományos, a tudományág diszciplínáival is foglalkozó folyóirat Magyarországon, mégis mindenki örült a lapnak, aki ebben a témában kicsit tovább lát kettõnél és a módszertani elméleteknél. Köldöknézés helyett felélénkítette a társadalomtudomány szürke öltönyös napszámosainak életét. Párbeszédet kezdeményezett különbözõ hype témákban, amelyek között olyan "hirhedetté" és nemzetközivé vált viták is vannak, mint az arról szóló, hogy az amerikaiak gyarmatosítják-e a ká európai társadalomtudományt. Aktuális nemzetközi irodalomból közöltek fordításokat, úttörõként, külön rovatban hoztak cikkeket, vitákat az elektronikus társadalomról, ezzel elnyerve a legfiatalabb generáció tetszését, sõt, emlékezetes alakítás volt annak a tematikus számnak a megjelentetése, amelyben végre rendbe rakták a parti-kultúra addig félreérthetõ ügyeit azok számára is, akik ennek a mûfajnak csupán a szemlélõi. Aztán az idén minden külön értesítés nélkül megszûnt a papírforma. Se siránkozás, se temetés, csak csend és sajnálkozás. Hogy a fene egye meg, semmi nem él meg ezen a szikes magyar talajon, ami jó.

Áprilisban azonban az a hír érkezett, hogy Bourdieu hazai reinkarnációi élnek! és a továbbiakban az interneten dedikálják majd a szociológia bibliáját. Az oldal már fenn van az egykori újjáéledési program hírével, de onnan még az offline lap hálóformájának archívumára vezet a link. Ami több mint semmi. Legalább nosztalgiázni lehet az egykori páratlan borítók láttán. Nagyon várjuk azonban a hamisítatlan e-világi változatot, ahol valóban interaktívan közelíthetünk majd a mindenkori társadalomtudomány eszméjéhez.

- sisso -

HHHH

lemez

Best of PIXIES - Wave Of Mutilation "Lehet szívbõl utálni vagy rajongani érte, de aki elalszik rajta, nem érdemli meg, hogy szeme legyen" - írta kedvenc mondatomat egy kritikus a Harcosok klubja címû filmremek kapcsán, s mint emlékszünk, a zárójelenet katarzisához nem keveset adott a Where Is My Mind? aláfestõ dallamsora is.

Persze az idén újra együtt zenélõ Pixies története azért jóval fontosabb annál, hogy egy filmbetétdalból vezessük le, már csak azért is, mert Frank Black és társulata Kurt Cobaint is lenyûgözte annyira, hogy megírja a Smells Like Teen Spiritet, ami nélkül, ugyeÉ De ne kanyarodjunk el. A '86-ban Bostonban alakult zenekar hétéves pályafutása során egy EP-t és négy sorlemezt dobott piacra (Come On Pilgrim, Surfer Rosa, Doolittle, Bossanova, Trompe Le Monde), amikkel még aktív periódusukban szépen kultuszstátusba kúsztak, aztán dalszerzõi ellentétek okán egyszer csak szétrajzottak a szélrózsa minden irányába. Csakhogy a (Breeders vezéreként is ismert) basszista Kim Deal, a dobos David Lovering, a gitáros Joey Santiago és a Francis Black néven vitézkedõ frontember külön-külön sosem tudta azt a zsenialitást hozni, amire együtt bármikor képesek voltak, így aztán nem csoda, hogy idén végre rájöttek, amire Garas Dezsõ is: egyedül nem megy.

Ez az album tökéletes kollekciója mindannak, amiért Bowie a 80-as évek legérdekfeszítõbb zenekarának nevezte a Pixiest: a punkos hangzavart azonnal fülbemászó dallamok oldják, a gitárpopos sodrásra surf rockhangzás festi a hullámtarajt, gyakorta mindössze két és fél percben, felesleges sallangok nélkül. S bár hét (szûk) esztendõvel ezelõtt a Death To The Pixies egyszer már összegezte a karrier kislemezeit, mégis tiszta szívvel ajánlható ez a gyûjtemény, hiszen nem csupán az akkori válogatást fedi le (egy dal kivételével), de ráadásképpen remek felkészülés lehet a júniusi (bécsújhelyi, illetve ljubljanai) koncertekre készülõknek is, mivel a repertoár javarészt megegyezik az élõben hallható mûsorral.

Nagy Gyõzõ

(Invisible Press)

4AD/CLS, 2004

HHHHH

dvd

CECILIA BARTOLI Ha valaki kételkedik benne, hogy létezik (vagy valaha létezett) az a koloratúr mezzoszoprán hang, amelyre Rossini írta nagy nõi szerepeit, hallgassa meg az önarcképet és szólókoncertet prezentáló páratlan énekesnõt. Évtizedeken át úgy gondoltam, mivel nem hallottam mást, hogy A sevillai borbély Rosinájának muszáj verébhangon csipognia (jó, kiscsengõként csilingelnie). Bartolinak viszont csalogány van a torkában. Ez a sötét, bársonyos, maszszív és könnyed hang a természeti tünemények egyike, és tulajdonosa úgy bánik vele, mint holmi játékszerrel. Aki hallgatja és nézi, úgy vélheti, az éneklés kedély, szórakozás és hobbi, nem több. Az énekleckébõl is látunk valamit, hogy elhiggyük, gyakorolni sem árt. Az énekesnõ-mama trenírozza épp a Rosina-cavatinát. Van egy apró megjegyzése, amitõl az ária kellemkedõ mórikálásból folyamatos csacsogássá válik. Egyetlen minutum az egész, de megváltozik a zenei kifejezés. Koloratúrabemutatót is tartanak a felsõ regiszterben, az esendõ ember dimenziójának kedvéért derekas rontásokkal.

Bartoli nemcsak kivételes nagyság, hanem mindenekfelett Rossini-specialista, és ebben a minõségében unikum. A maga idejében a spanyol énekesnõ, a maestro neje, Isabella Colbran is az lehetett. Nem volt kérdés, hogy el tudja-e énekelni a Rossini-áriákat, mivel neki lettek írva. Ez a hang, ez a technika késõbb huzamosan hiánycikké vált - jöttek a csilingelõk. Bartoli persze Mozartban is zseniális: az anyag második felében látható a londoni Savoy Hotelban tartott koncert felvétele, ezen a Figaro lakodalmának Cherubino-áriájával (Voi che sapete) remekel. A turistafilmek kedvelõi velencei gondolában és 500-as Fiatban is láthatják a mûvésznõt.

- koltai -

Decca - A Universal Music Company

HHHHH

könyv

Dr. Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban Az impresszum szerint a könyv egy 1964-es bukaresti kiadás alapján készült, melynek borítóján ez állt: Orvos voltam Auschwitzban. Mi tagadás, a mostani cím az eredetinél nemcsak hatásosabb, de pontosabb is. Ráadásul elõrevetíti, hogy a fajelméletet megszállottan bizonyítani igyekvõ Mengele, ez a magát lángésznek képzelõ õrült, ez bizony dr. Nyiszli Miklós A.8450-es számú KZ-fogoly számára mindvégig doktor Mengele volt és maradt. Ez a sokatmondó bevésõdés az egyes számú rettenet.

Az új cím pontosabb, de hogy jobban fedné a valóságot, azt nem mondhatnánk. A valóság, szintúgy az igazság, nem itt van, hanem odaát (a szögesdróton túl). Dr. Nyiszli, a kiváló kórboncnok azért élhette túl Auschwitzot, mert annak idején egy rangos német egyetemen sajátította el a szakmát. Amikor precíz tûszúrásokkal belepontozzák a bõrébe, hogy "A.8450", akkor hirtelen eszébe jut egy nem kevésbé jelentõségteljes pillanat: "amikor tizenöt évvel ezelõtt a breslaui Frigyes Vilmos Egyetem orvosi fakultásának dékánja ünnepélyesen kezet szorított velem, és szerencsés jövõt kívánva átnyújtotta kitüntetéses diplomámat."

Dr. Nyiszli kezébõl egy életre kihullt a szike. Tollat 1946-ban ragadott, egyebet nemigen tehetett. Elõrebocsátja, hogy nincsenek írói ambíciói, persze nem is várunk ilyesmit. Visszaemlékezésében hol patetikus, hol minden lehetséges érzelmen túli mondatok váltakoznak, egyszer talán még átüt az elhivatott boncnok akaratlan izgalma is. Végtelenül megrázó olvasmány, amelyhez erõs gyomor, jól beágyazott idegek szükségesek. Tud újabb, még borzalmasabb részleteket mondani az ikerkísérletekrõl, a gázhalálról és a krematóriumok élõhalott személyzetérõl, a Sonderkommandóról. Nyiszli doktor könyve az irracionalitás anatómialeckéje.

- oil -

Magvetõ, 2004, 212 oldal, 1900 Ft

HHHHH

lemez

Gustav Mahler: III. szimfónia "riási elõadói apparátus, roppant terjedelem, világot átfogó gondolatok - minden okunk megvan rá, hogy Mahlert tartsuk a világ egyik legbecsvágyóbb zeneszerzõjének. A szimfóniaformát a nagyregény mûfajához közelítette, de még inkább az eposzhoz, kérdés persze, ki lenne a hõse ennek a modern mitológiának. Más nem lehet, mint a magányos egyén, még akkor is, ha a zeneszerzõ mintegy világzenét akart teremteni, melynek hõsei az ember elõtti világban lelhetõk fel. A III. szimfónia koncepciójában a természet erõi játsszák a fõszerepet, és egyik 1896-os levelében Mahler ekként jellemezte az elsõ tétel bevezetõjét: "Már-már nem is zene, hanem természeti hangok szövevénye." Erõsen programzenének készült a mû, melynek tételei eredetileg különféle címekre hallgattak, ezeket késõbb törölte a komponista.

Az elmúlt évtizedekben szinte mindenki lemezre vette Mahler összes szimfóniáját, Riccardo Chailly új bejátszása - noha nagyszerû, és a nemrég Budapesten is megcsodált szoprán, Petra Lang ezúttal is ihletett - nem tesz sokat hozzá a már ismert interpretációkhoz. A zenekar (Royal Concertgebouw Orchestra) különösen a fúvósszólamokban remekel, a klarinétok vihognak, ha kell, míg a rezek hatalmas fénnyel zengenek. De mindez már elhangzott egyszer valahol. Nem ártana némi szünet a Mahler-felvételekben. A Mahler által hanszerelt és összeállított J. S. Bach-szvit pedig pontosan az, amit vártunk: érdekesség.

- csont -

Universal/Decca, 2004, 2 CD

HHHH

könyv

SHULAMITH SHAHAR: A NEGYEDIK REND. N'K A KÖZÉPKORBAN Kilencvenkilenc könyvbõl egy századikat írni bárki tud: ez csupán fenék kérdése. Neopozitivista eljárással, vagyis ítélkezés- és értékmentesen, tehát értelmezetlenül tényeket gereblyézni, fejezetenként boglyába rakni nem éppen diákbarát tankönyvírási módszer. Egyetemi hallgatókat természetes gondolatot nem tartalmazó táppal tömni olyasféle oktatásfelfogásra vall, ami a nagyüzemi baromfitenyésztéshez hasonlatos: tömjük meg, nyelje le, majd levágjuk - bontottan, darabjaiban, garantáltan belsõségmentesen küldjük a piacra. Shulamith Shahar valószínûleg valamely oktatói fokozat elnyerése érdekében szülte ezt a mûvet, amely hemzseg az átgondolatlan, felületes megállapításoktól: mintha a szerzõnek egy perc ideje nem maradt volna az anyaggyûjtés nagy sietségében a töprengésre. Hogy mást ne mondjak, az õ kompendiumában a prostituált egyik indítéka tevékenységére "a természetes hajlandóság", a boszorkányságra pedig "a nõi rosszaság" az egyik lehetséges magyarázat. Könyve úgy ismerteti a forrásokat, hogy egyikhez sem visz közelebb, egyik sem problematikus a számára, semmibõl nem következik semmi: minden így volt és kész, az okokat nyomozza, aki akarja, a "nõtudomány" Shahar kezén a történettudomány egyik tematikus segédága, alapvetések, premisszák nélkül. Angolszász és francia tájékozottságú áttekintése nélkülözi az utóbbi harminc év mediavisztikai szakirodalmára, pl. Duby, Le Goff vagy Braudel korszakos mûveire való hivatkozásokat. Az Osiris Kiadó talán megfelelõbb kézikönyvet is találhatott volna e tárgyban, olyat, amely világosságot támaszt a fejekben, olyat, amely többet merít a nemek tudományának forradalmi szempontrendszerébõl. Van, aki a piacra termel, úgynevezett "hiánypótlót", van, aki minden egyes leírt szaváért igyekszik helytállni, épp a tudományos ethosz nevében: az ilyenek hosszú távra dolgoznak. A negyedik rend fájdalmasan emlékeztet a szocializmus fénykorának kásahegyszerû egyetemi jegyzeteire.

- halasi -

Osiris, 2004, 372 oldal, 2480 Ft

HH

film

Comandante Hol van már a Disznó-öböl? Csak az öböl maradt - úgy látszik, konstans hadszintér - meg a disznók (tán kicsit több is a kelletinél). Fidel alighanem kiöregedett az elsõ számú közellenség amúgy hálás szerepébõl, ezért ha egy róla készített "botrányfilmrõl" Alice Cooper fellépése jut eszünkbe az akasztói stadionban, nem feltétlenül magunkban kell keresni a hibát. Persze nyilván létezik egy utánjátszó Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság is, gondolom, õket most jól fölboszszantotta Oliver Stone a dokumentumfilmjével, juj. (Hírlik, vissza is zavarták Havannába, az még csak rendben van, hogy Castro is ember - hisz õk is hallottak már harangozni az alkotói fantáziáról -, de ugyan meséljen már arról, hogy is volt a napokban az, amikor egy komplett komphajót sikerült lemészárolni az õ közvetlen parancsára. Ebbõl a hentes bizonyítványánál érdekesebb, hogy még egyszer lesz hozzá szerencsénk a vásznon - ez semmi, Stone-nak azóta Arafat is összejött: egy népes elfekvõre van kilátás.)

Lévén tényképekrõl szó, felmerül a kérdés, mi van a szivarfüst mögött - nem mi feszegettük ugyan, csak szembejött, de meg így se tudjuk: amit kapunk, pr, mi más. Ha megengedõbbek vagyunk, hogy látta Stone a híres szörnyeteget. A kép pedig innentõl, vagyis a starttól: lehetõségek és adottságok függvénye. A legtöbb, amit elmondhatunk róla, hogy duzzad az önbizalomtól, viszont alig több mint másfél óra. A világ bajai nem gyógyíthatók, de egy idõ után tünetmentesek: lehetne a komcsiban is vígan keresni a spirituszt, de egy masztodon mégis milyen cégér? Na jó, egy kicsit pikáns.

Csege Vera

Forgalmazza az Atlantis Hungary

HHH

Neked ajánljuk