A zenekar agya és hangja mindig is David Thomas, a fékezhetetlen elméjű énekes, dalszerző volt, akit a kifejezés határtalan vágyához mért, különleges tónusú hanggal áldott meg a természet. Jellemző, hogy Thomas mint az egyetlen örökös tag, akkor is életben tartotta a zenekar szellemét, s adott ki legalább öt lemezt különböző formációkkal, amikor a Pere Ubu éppen tetszhalott állapotba szenderült, vagyis a nyolcvanas évek jó részében, egészen az 1988-as The Tenement Year című remek, bár a kezdetekhez képest szinte felhasználóbarát visszatérő albumig.
Noha jó három évtizede szorgalmasan alkotnak (1989 óta tíz lemezük jelent meg, legutóbb két éve a 20 Years in a Montana Missile Solo), ez idő alatt is folyton a közeli feloszlás rémével riogattak – és úgy tűnik, ezúttal tényleg ütött az óra. Thomas nyilatkozatai szerint illik komolyan venni az idei lemez címét: ez tényleg a búcsú ideje. Ennek megfelelően a The Long Goodbye perceit örvendetesen megnyújtották és egy kivételesen szórakoztató, sokszínű és elgondolkodtató zeneanyag került ki a kezük alól. A friss albumot a kortárs – bár lemezen csupán ritkán tapintható – popzenei élmények, no meg Raymond Chandler Hosszú búcsú (magyarul először Elkéstél, Terry! címen megjelent), 1954-es klasszikus detektívregénye inspirálta, mi több, már a második dalban felbukkan Philip Marlowe, a jeles magánnyomozó szerepjátékra alkalmat kínáló figurája. Ez a hamisítatlan, a dalok szövegében és témáiban is visszaköszönő noire tónus az album egyik titka, de összességében egy váratlan harmóniákban, bátor és jól kivitelezett ötletekben gazdag, élvezetes lemez született. A What I Heard on the Pop Radio felütése sok tekintetben meghökkentő – ami el is várható egy Pere Ubu-számtól –, ám ez esetben a meglepetés a gépi ritmusokat mintegy karikírozó, monoton menetelő 4/4-es gépi ütemekből adódik. A Road Is a Preacherben a csaknem idilli álompopot ellenpontozza némi idegesítő elektronikus zümmögés és Thomas szándékoltan atonális éneke, míg a Who Stole the Signpost? szinte hibátlan minimal wave darab. A lemez egyik csúcspontja a The Road Ahead csaknem 10 perces zenés tripje, szó szerint is egy utazás keresztül Amerikán, belső monológgal és körkörösen kanyargó gitár- és szintitémákkal. De a lemez zárása is különleges: a Lovely Day rendhagyóan oldott hangulatban búcsúztatja a nagyszerű zenekar hosszú pályafutását – legalábbis ha elhisszük azt, amit David Thomas mondott a befejezésről.
Cherry Red Records, 2019
