Lemez

Charlie Watts Meets the Danish Radio Big Band

Zene

Az elképesztő fapofa dobos a Rolling Stonesból iskolásként 78-as Charlie Parker-lemezeket hallgatott, gyerekkori barátjával jammelgetett, csak később csatlakozott a rocktörténelem leghosszabban fennálló együtteséhez. Barátjából jazzbőgős lett. Watts 13 évesen választotta a dobot, miután hallotta dobolni Chico Hamiltont (aki Szabó Gábort is meghívta együttesébe). Első lépésként le is szerelte egy bendzsó húrjait. Miután grafikusként helyezkedett el, Dániában is dolgozott egy ideig, ahonnan ötvenöt éve egy jazzegyüttes hívására tért vissza Angliába. Watts jazzember is maradt, tucatnyi lemezt adott ki. A dán rádió vérprofi együttesével, a szintén brit Gerard Presencer trombitás zenei vezetésével 2010-ben dolgozták ki ezt a koncertet, amelynek felvételét most kiadták.

Az Elvin Suite nemcsak Elvin Jones, hanem más jazzdobos példaképek előtt is tiszteleg. Az elmaradhatatlan (Satis)Faction és a kevésbé sikerült You Can’t Always Get What You Want mellett a Paint It Black tudja legharmonikusabban transzponálni a rockot a jazzbe; talán mert gitár hozza a témát. A két jazz standard (I Should Care; Molasses) is erőteljes, nem véletlenül lett a lemez zárószáma az utóbbi. A jazz big bandet éppen a beat-, majd a rockegyüttesek megjelenése juttatta az idegösszeomlás szélére bő fél évszázada, és a zavar jelei nem múltak el teljesen; még nem mindegyikük találta meg a kortárs megszólalás módját. A DR Big Bandet zeneisége és nyitottsága, valamint projektekre koncentráló működése átsegíti ezen, és amikor egy Watts meg egy Presencer – minden szám hangszerelője – inspirálja őket, akkor pompásan játszanak, tuttikat és szólókat egy­aránt. A big band műfaj híveinek csemege, de abban nem vagyok biztos, hogy a fapofa a Stones-rajongókat át tudja ezzel csábítani a jazz vizeire. Persze lehet, hogy ez eszébe sem jutott.

Impulse!, 2017

Neked ajánljuk