Kevesen tippelték volna jó negyedszázaddal ezelőtt, hogy Tom Rowlands és Ed Simons duójának új lemezét még 2019-ben is tisztes várakozás övezi, de így történt. Bár a gazdag elektronikus tánczenei színtér messze van attól, hogy unalmasnak nevezhessük, igazán forradalmi innovációknak, revelatív történéseknek az utóbbi években nem lehettünk tanúi, és ilyenkor természetszerűen fordul az érdeklődés a műfaj pionírjai felé. Pláne, ha érezhetően nem is veszett ki belőlük az innováció és az alkotás öröme, amit kihallani a No Geography minden másodpercéből.
Komoly műgonddal és az önfeledt szórakoztatás szándékával rakták össze az új albumot, amit hallgatva nehezen tudnánk megtippelni, hogy melyik évben járunk, de ez most dicséretnek számít. Nem tévedhetünk nagyot, ha vaskos breakbeat-ütemeket vagy savas technoid lüktetést keresünk (MAH), de túlvezérelt vartyogás, a hatvanas évek filmzenéjével kevert seggrázós neodiszkót (Got to Keep On), és a perkusszív mulatós tánczenét (Bango) illetően sem lehet hiányérzetünk. A korábbi Chemical-albumokon megszokott sztárparádéból ezúttal erősen visszavettek, ám akadt egy méltó alkotótársuk: a norvég Aurora effektezetten-torzítottan is izgalmas hangja passzol a jól eltalált hangmintákból és túlhabzó szintifutamokból rafináltan összekomponált szerzeményekhez. A Catch Me I’m Falling című zárószám a dreampop Snowbird-duótól vett hosszú hangmintával indít, majd kissé zavarba ejtően zárul, de szerencsére ez sem ront sokat az összképen.
Virgin/EMI, 2018
