„Kora ifjúságától kezdve kevéssé fogékony közönségének szinte minden egyes tagjával külön-külön megküzdött. Törhetetlen kitartással dacolt a közönséges gúnnyal, az ostoba előítéletekkel és a teljes elutasítással, s ahhoz a filozófushoz hasonlóan folytatta útját, aki mindenki ellenében hitte, hogy »mégis mozog«; minden vita helyett megelégedett azzal, hogy alkalomról alkalomra jobban betanított zenekarral adja elő művét, melyet az elmarasztaló kritika hullámai úgy emeltek egyre magasabbra, miképpen egy pompás háromárbócost a vihar. A publikum nehezményezte, hogy visszaélnek a türelmével, ám mintha önkéntelenül is a géniusz vonzásának engedne – vissza-visszatért. És a szinte kivétel nélkül elítélő hangok tömegéből lassanként, előbb csak elszigetelten, itt-ott kivált néhány egyéni vélemény; hamarosan odagyűltek köréjük azok a csendes rokonszenvezők, kiknek mindig szükségük van a támogatásra, és kialakult egy második közönség, mely éppoly szenvedéllyel kelt Berlioz védelmére, amilyennel az előbbi támadta. Ma már gúnyról vagy szarkazmusról szó sincs, maga a kérdés is más, melyről a vita folyik: azt kell most eldönteni, vajon a Fantasztikus szimfónia szerzője tehetséges komponista-e csupán, vagy pedig zseni. Számunkra a dolog nem kétséges. A zseni nem más, mint türelem, állítja Buffon, és van-e, aki ezt Berlioztól elvitathatná?”
Egy 1836-os írásában nem kisebb zenekritikus, mint Liszt Ferenc méltatta ekképp a százötven éve elhunyt Hector Berliozt, akinek művei, pár héttel az évforduló napjának múltán, most több koncerten is elénk jutnak majd. Így a Budafoki Dohnányi Zenekar vasárnap esti hangversenyét az emlegetett Fantasztikus szimfónia fogja lezárni, mégpedig Andorka László zeneszerzői diplomamunkája, illetve a Cantata profana nyomában (Zeneakadémia, május 5., fél nyolc). A Concerto Budapest szombati koncertjén ellenben a nyitószám lesz Berlioztól: a Római karnevál, hogy aztán Debussy és Ravel művei között még Ligeti hetvenes évekbeli kompozíciója, a Clocks and Clouds is megszólaljon a Rácz Zoltán által igazítandó programon (Zeneakadémia, május 4., fél nyolc).
„Oly forrongó időben éltem, amikor minden utópiát megvalósíthatónak éreztünk. Igazságra szomjúhoztunk, szívvel-lélekkel akartuk és vártuk minden nyomorúság megszűnését.” Ezt akár Berlioz is írhatta volna, ám az idézet egy meghitt ismerősétől,
George Sandtól való (Rochard 1835-ös festményén mutatjuk), aki a zenetörténetbe elsősorban Chopin pótanyai szerepet is elvállaló élettársaként jutott be. A nemritkán pantallót viselő és nyilvánosan dohányzó írónő alakja most az Óbudai Danubia Zenekar szalonkoncertjén kerül majd a középpontba, természetesen Chopin, valamint Liszt és a mára elhalványult emlékezetű Moscheles művei révén (BMC, május 10., hét óra).
S végezzük romantikus ajánlónkat egy, pontosabban a „Romantikus” szimfóniával, vagyis Bruckner Negyedikjével, amely Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeinek főfogása lesz, de csak miután Emanuel Ax kiverte hangszerén Mozart G-dúr zongoraversenyének magánszólamát (Nemzeti Hangversenyterem, május 9. és 10., háromnegyed nyolc; május 11., fél négy).
