lemez

Cimbaliband: Recycle

  • Pócs Gergely
  • 2017. július 6.

Zene

Ne gondoljon senki elszánt környezetvédelemre, egyszerűen csak ismerős zenei témák újrahasznosítása történik. Az együttes ezen a lemezen a modern városi népzene, a „nufolk” jegyében mindent felhasznált, amit éppen hallott, amivel nincs is semmi baj; régen, a falvakban is így szerezték a zenét.

Ettől még persze kaotikus is lehetne a végeredmény, de a Recycle nemcsak hogy profi, de nagyon is szerethető produkció, ráadásul semmiből sem került bele annyival több, hogy az megzavarja a különben egységes hangzást. Pedig van itt minden, mint a zenebutikban: magyar és román és kelta dallamvilág, tangó és reggae és rock and roll, még arra is nagyon ügyeltek, hogy mindig egymástól elütő stílusú és eredetű dallamok kerüljenek össze, mégsem tűnik erőltetettnek, eredetieskedőnek ez a hozzáállás.

Köztudott, hogy a Cimbaliband leginkább színpadon erős, sodró és magával ragadó. Mindez a stúdiófelvételeken nehezebben érvényesül, de olykor-olykor megtörténik a csoda, például a Nyírfaág, a Tudod babám és a Bírlak című dalokban. A tavalyi tagcserék után készült lemez legnagyobb meglepetése azonban Danics Dóra, akiről örömmel jelenthetjük, hogy az X-Faktorban elsajátított modorosságok jó részétől megszabadult, és úgy tűnik, egyre inkább megtalálja saját hangját.

Fonó Records, 2016

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.